Kultúra

A tévében: Charlie angyalai beheroinoznak

Lesz ma valódi tehetségkutatás, egy peches, egy szerencsés férfi meg egy ikertestvér, illetve a heroin világot átszelő útja.

Ha ma tehetségkutatókról beszélünk, mindenki a sztárcsináló facsaróműsorokra, a két nap után elfelejtett győztesekre, a reflektorfényre gondol. Mi ma 19:30-kor a Duna2-n egy másféle verseny lefolyását nézhetjük meg. A Te vagy a jövő című dokumentumfilm egy korosztályos tehetségkutatót mutat be, ahol középiskolások mutathatják be zene-tánctudásukat. Illetőleg fogyatékkal élők is nevezhettek, akik ugyanúgy versenyeztek, ugyanabban a mezőnyben. Együttműködés, kölcsönhatás és a fellépés, a művészet ereje teremt különleges és csodálatos légkört – olyat, aminek egy tehetségkutató, de a hangsúlyt elsősorban mégiscsak a részvételre helyező, tehát felemelő versenyen lennie kéne.

Ma akcióvígjátékokból szüretelünk, az elsőben Jamie Foxxnak elég rossz napja van (majdnem mint Bruce Willisnek a Ponyvaregényben): elhagyja a csaja, mivel összes pénzüket elverte a férfie egy autóra, amit azonban azon nyomban el is lopnak. Mindez pedig egy benzinkúton történik, amit pedig három érkező fiatalember készül kirabolni. Nem túl jól alakul tehát a nap, a film címe pedig a folytatást illetően sem túl optimista: Botcsinálta túsz. 21:00, TV2.

Van, aki jobban jár, pl. Bill Murray, akinek a keze alá három lány dolgozik: Lucy Liu, Drew Barrymore és Cameron Diaz. Nyomoznak, és épp egy szoftverfejlesztő cég ellopott szoftverének ügyében, de nem lesz egyszerű dolguk, mert nem látják pontosan, ki ellen is kéne küzdeni. De hát Charlie angyalait nem olyan fából faragták, hogy meghátráljanak. 21:15, Viasat3.

Joel Schumacher filmje nem a leghihetőbb, de ettől még szórakoztató lehet: egy CIA-ügynök épp fontos atomfegyver-ügyben nyomoz, ám az e körben nem ritka munkahelyi baleset következtében elhuny. A Cég rögtön tudja, mi a megoldás: ikertestvérét kell a helyére rakni. Igaz, ő nagyszájú, tiszteletlen bűnöző (Chris Rock), de a CIA-nak mindenre van egy elszánt ügynöke. Jelen esetben Gaylord Oakes (Sir Anthony Hopkins) a megoldás, akinek 9 napja van, hogy hazaárulóból odaadó ügynököt faragjon a férfiból. Rossz társaság, 21:15, Cool.

Mivel is zárhatnánk a napot, mint a világ egyik legveszélyesebb drogjával, amely már akár egy használat után függőséget okoz, leszokni róla pedig kutyanehéz – azaz gazdasági szempontból pokolian tökéletes. A heroin lesz a Drog-nyomozók mai epizódjának főszereplője, szépen globalizált világunkban végigkövethetjük, ahogy az afgán mákból az iráni laboratóriumokban anyag lesz, és végül a nagy New Jersey-i “nagykerből” elindul hódító, halálos útjára szerte Amerikában. Mindezt persze kellően sok pénz és kevés remény övezi. 0:00, National Geographic.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik