Kultúra

Parádés anekdota köti össze A tetovált lány két filmváltozatát

Egy véletlen folytán A tetovált lány svéd filmváltozatában Mikael Blomkvistet alakító Michael Nyqvist lánya is felbukkan statisztaként.

A véletlen egybeesésből igazi anekdota született, Ellen Nyqvist ugyanis ráadásul éppen a tengerentúli film egy olyan jelenetében tűnt fel, amelyben a Daniel Craig által megformált Blomkvist is szerepel, kilétét pedig a kamerák előtt fedte fel a színésznek azzal, hogy váratlanul nekiszegezte a kérdést: “Tudja, ki az apám?”

Az USA-ban tanuló 21 éves lány annak köszönhetően került be a filmbe, hogy az egyetem mellett egy olyan kávézóban dolgozik, amelyet beválogattak a forgatási helyszínek közé, őt magát pedig a hely alkalmazottjaként felkérték, hogy játssza el egy pincérnő néma szerepét, aki kávét tölt Blomkvistnek. Hogy Daniel Craig hogyan reagált a váratlan kérdésre és a bejelentésre, hogy elődje lányával forgat együtt, arról nincs információ, Michael Nyqvist azonban elmondta a sajtónak, hogy nagyon tetszett neki a sztori, és várja is a filmet, mert mind Craiget, mind a rendezőt, David Finchert rendkívül nagyra tartja – és persze kíváncsi a lányára is.

Michael Nyqvist egyébként mostanában maga is egy neves hollywoodi sztárral játszott együtt, a Mission: Impossible – Fantom protokoll című filmben ugyanis Tom Cruise ellenfelét alakította. Ez utóbbit egyébként december 15-én, a Fincher rendezte A tetovált lányt pedig január 19-én mutatják be a magyar mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik