Kultúra

Dr. House-zal együtt Hugh Laurie is visszavonul a képernyőről

Nem vállal többet sorozatfőszerepet Hugh Laurie, ha véget ér a House.

„Nem hiszem, hogy ez még egyszer megtörténhetne – mondta híres szerepével kapcsolatban a Daily Recordnak a világ legjobban fizetett sorozatszínésze, aki állítólag 250 000 fontot kap minden egyes epizód után. – Inkább talán forgatókönyveket írok, rendezek vagy producerkedek majd, mert ez mind nagyon izgat. Amúgy is mérhetetlenül szerencsés vagyok, hogy volt egy ilyen lehetőségem, úgyhogy nem kísérteném a sorsot azzal, hogy megpróbálom megismételni.”

Nyilatkozata értelmében Laurie valószínűleg jövőre forgat utoljára a televízióknak, ugyanis az év eleje óta már többször is felmerült, hogy a most futó nyolcadik lesz a House utolsó szezonja. A színész ezzel egy három évtizede tartó karriernek vet majd véget, hiszen első tévés munkáját még 1981-ben kapta, ugyanakkor maga is úgy gondolja, hogy a 2004-ben, 45 éves korában indult House kiemelkedően fontos szerepet játszik az életében. „Százhetven-valahány epizódot készítettünk, ami körülbelül 56 játékfilmmel ér fel – fogalmazott. – Ez rengeteg tapasztalatot adott, a tapasztalattal pedig önbizalom is jár. Egy kicsit magabiztosabb vagyok, mint voltam, és ez a sorozat nélkül nem lenne így.”

Laurie azt is hozzátette, hogy színészi karrierjét nem akarja befejezni, játékfilmekben továbbra is szívesen vállal szerepet, és örömmel elkészítené idei blueslemeze, a Let Them Talk folytatását is. Ami pedig az orvosláshoz való hozzáállását illeti azután, hogy nyolc évig játszotta Dr. House-t, a színész azt mondja: „Én mindig is igyekeztem megvédeni a nyugati orvostudományt azokkal szemben, akik gyanakodnak a fehér köpenyes emberekkel kapcsolatban. Sokan mondják, hogy az orvosok és a gyógyszergyártók a markukban akarnak tartani minket, és az egész egy összeesküvés, de a helyzet az, hogy antibiotikumok nélkül a Föld lakosságának egynegyede nem élne. Szóval én hiszek a nyugati orvostudományban, sőt nagyra értékelem és meg is védem, ha kell.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik