Az olasz utazó, író és kalandor a Wallenstein grófok könyvtárosaként a csehországi Duchcov (Dux) kastélyában írta meg Életem történte címmel visszaemlékezéseit. A több európai nyelvet tökéletesen beszélő nőcsábász 1789-ben látott munkához franciául, és a szakértők szerint briliáns irodalmi stílusban alkotott. A kézirat tisztán olvasható és egyenletes, a szövegben kevés a javítás.
A szerző akár napi 12 órát is dolgozott elbeszélésén 1798-ban bekövetkezett haláláig, így az in folio formátumban íródott mű 3700 oldalas. 1821-ben Friedrich Arnold Brockhaus német enciklopédiakiadó tulajdonába került a kézirat, a második világháború alatt pedig csodával határos módon túlélt egy bombatámadást is egy teljesen megsemmisült lipcsei épület pincéjében, majd a Német Szövetségi Köztársaságba vitték.
A mű kiadásainak többsége nagyban különbözött az eredetitől. 1822-ben jelent meg első ízben németül, erősen cenzúrázva, majd 1826-ban ezt a szöveget fordították vissza franciára, és a cenzor további részeket húzott ki belőle. Az évek során több kalózkiadás is napvilágot látott, amelyeknek szövege mind jobban távolodott az eredetitől. A memoár teljes egészében csak 1960-ban jelent meg több nyugati országban, miután szakértők tanulmányozták az eredeti kéziratot. Ekkor lett elérhető az első magyar nyelvű változat is Kolozsvári Grandpierre Emil fordításában, amit 1998-ban aztán Szerb Antal interpretációja követett.
2007-ben az akkori tulajdonos úgy döntött, hogy eladja az eredeti példányt, és az első ajánlkozó a francia Nemzeti Könyvtár volt, amely nem hivatalos értesülés szerint 10 millió eurót (több mint 3 milliárd forintot) fizetett érte. Az intézmény kiállítása az első alkalom, hogy a kéziratot a nagyközönség is láthatja, korábbi birtokosai ugyanis nem akarták a közzétételével megsérteni a benne megnevezett – a hivatalos kiadásokban monogramjukkal jelölt – személyek leszármazottait.
