Kultúra

Leonardo dolgozott saját festménye másolatán is

Meglepő eredményekre jutott az Oxfordi Egyetem egyik professzora és kollégája Leonardo da Vinci munkáinak vizsgálata során.

Martin Kemp és szerzőtársa, Thereza Wells a reneszánsz művészről szóló könyvük készítése közben vetették alá infrakamerás és röntgenvizsgálatoknak az Orsós Madonna című kép két változatát, és arra jutottak, hogy az eddigi általános véleménnyel szemben egyik sem másolat, a festékrétegek alatti előrajzolásokon ejtett javítások ugyanis arra utalnak, hogy mindkettőn dolgozott maga Leonardo. Kemp ugyanakkor abban is biztos, hogy egyik festmény sem teljes egészében a polihisztor munkája, mert a jelek arra mutatnak, hogy asszisztensek is foglalkoztak velük.

A tudós szerint kutatási eredményei érdekes kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy mit is tartunk „eredeti” műnek, ugyanis innentől da Vincit olyan, közismerten segédeket alkalmazó művészekkel is egy kalap alá lehet venni, mint Damien Hirst vagy Marc Quinn. Kemp ráadásul azt is biztosnak tartja, hogy Leonardo korántsem az egyedüli alkotó a reneszánsz és a barokk korból, aki kiadta a munkái egy részét másoknak. „A képkereskedelem és a galériák világa, valamint a szenvedélyesen alkotó lánglelkű művészóriásokról szóló romantikus elképzeléseink nehezen engedik, de el kell fogadnunk: képgyártókról beszélünk, akik jól akartak élni” – fogalmazott a professzor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik