Kultúra

Tiltakozik a beolvasztás ellen a Nemzeti Galéria

Levélben fordult a nemzeti erőforrás miniszterhez a Nemzeti Galéria, mert "rendkívül problematikusnak" tartják, hogy az intézményt alapos előkészítés nélkül akarják beolvasztani a Szépművészeti Múzeumba.

A Réthelyi Miklósnak címzett levéllel kapcsolatos közleményében a Nemzeti Galéria azt írja: a Magyar Közlönyből értesültek róla, hogy a miniszterelnök Dr. Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját kormánybiztosnak nevezte ki az új nemzeti közgyűjtemény koncepciójához, és ennek keretében a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítésének előkészítéséhez. Míg a kinevezés egy részletes, szakmai alapokon nyugvó közös stratégia kidolgozását sejttette, a második határozat 2012. február 29-i határdátummal már a “beolvadás” személyi és szervezeti intézkedéseinek megtételére hatalmazza fel a kormánybiztost.

A közleményben kiemelik: a Szépművészeti Múzeum jelenlegi épülete nem alkalmas további műtárgyak befogadására, így a két intézmény az új múzeum megalakulásáig még évekig régi székhelyén kénytelen tovább működni, ami nem eredményez megtakarítást. Az összevonás után azonban még kisebb költségvetésből kellene gazdálkodniuk, a kiállítások, a kiadványok mellett a műtárgyak és az épületek állagvédelmét biztosítaniuk, így pedig “a nemzeti művészet képviselete, a magyar művészet tudományos feldolgozása és közzététele értelemszerűen csupán alárendelt szerepet kaphat”. Éppen ezért a beolvasztást – az új épületek hiányában – egyelőre szükségtelennek, mindkét intézményre és gyűjteményre nézve károsnak tartják, és úgy vélik: “Egyetlen ‘eredménye’ egy nagy múltú, a nemzeti kultúrkincs védelmével és szakmai kezelésével megbízott intézmény, a Magyar Nemzeti Galéria indokolatlan megszüntetése lenne.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik