Kultúra

Liszt Ferencre emlékezett a világ

A zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából szombaton világszerte számos koncertteremben felhangzott Liszt Ferenc kései főműve, a Krisztus oratórium.

A Liszt világnap központi helyszíne Budapesten a Szent István-bazilika volt, ahol a Nemzeti Filharmonikusok és a Magyar Rádió Gyermekkórusának előadásában, Kocsis Zoltán vezényletével szólalt meg a zenemű. Az ünnepi hangversenyen a több mint ezerfős hallgatóság soraiban ott volt Schmitt Pál köztársasági elnök és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár is. Emellett a zeneszerző előtt koszorúzással is tisztelegtek a Magyar Állami Operaház kapujánál álló szobránál.

Ünnepeltek Weimarban és Liszt nyugvóhelyén, Bayreuthban is, ahol a budapesti és a weimari Liszt zeneakadémiák együttesei koncerteztek egymás után szombaton és vasárnap. Liszt szülővárosában, az ausztriai Doborjánban (Raiding) Arkagyij Vologyosz zongorista koncertje öt ráadással végződött, és a közönség állva ünnepelte a művészt, míg Párizsban, az Invalidusok Szent Lajosról elnevezett templomában a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásában, Peskó Zoltán vezényletével szólalt meg a Krisztus oratórium, a liverpooli Playhouse színház falán pedig Liszt Ferenc-emléktáblát avattak.

Liszt szimbóluma lett az európaias magyar zenének, a magyar kultúrának – mondta a budapesti megemlékezésen Héja Domonkos, az Operaház megbízott főzeneigazgatója, míg Christian Wulff német államfő kiemelkedő művészként és nagy európaiként méltatta a zeneszerzőt a weimari ünnepségen. Wulff úgy fogalmazott: a Magyarország és Ausztria mellett Németország által is magáénak vallott, Franciaországtól Oroszországig sokfelé koncertező világhírű zeneszerző születésnapja nem véletlenül lett európai esemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik