Kultúra

Dörner György lett az Új Színház igazgatója

Tarlós István, Budapest főpolgármestere csütörtökön írta alá a kinevezéseket.

A két színház igazgatói székére még júliusban írtak ki pályázatot, amire mindkét eddigi igazgató jelentkezett. Csütörtökön Tarlós István aláírta a kinevezéseket, amelyek értelmében a Madách Színház igazgatói posztját továbbra is Szirtes Tamás tölti be, míg az Új Színház igazgatója Dörner György lett.

Az Új Színháztól a pályázat kiírója azt várja, a sokszínű repertoár megtartása mellett, nagy figyelmet fordítson a klasszikus és kortárs magyar művek bemutatására, a színvonalas világirodalmi művekre és a gyerekeknek szánt darabokra is. Elvárás még az is, hogy a színházban bemutatott darabok minden korosztályt megszólítsanak, kivétel nélkül.

A színház igazgatója, Dörner György 1979-ben kezdte pályafutását a Nemzeti Színház tagjaként, 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja, 1988-tól pedig a Radnóti Miklós Színház társulatának tagja lett. Szabadfoglalkozású művészként játszott többek között a veszprémi Petőfi Színház, a Várszínház és a Magyar Színház előadásain.

Dörner emellett sokat szinkronizál, jellemzően ő a magyar hangja Bruce Willisnek, Michael Douglasnak és Mel Gibsonnak is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik