Kultúra

Londonban koncertezik a Csík zenekar

Az egyik legnépszerűbb hazai népzenei formáció október 14-én lép fel a brit fővárosban.

Több stílust, többek között a blues elemeit is előszeretettel alkalmazó, 23 évvel ezelőtt alakult Csík Zenekar gyakran dolgozik együtt vendégzenészekkel, és Kiss Tibor, valamint Presser Gábor – akik ezúttal Londonba kísérik az együttest – is játszott már együtt velük.

Az első “átdolgozós” Csík-album, a 2005-ös Senki nem ért semmit, a második a 2008-as Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen volt, előbbi platina, utóbbi dupla platina lemez lett magas eladott példányszáma miatt. 2009-ben az együttes CD/DVD-t adott ki SzívestÖRÖMest címmel. A külföldön is rendszeresen turnézó Csík zenekar 2007-ben Fonogram-díjat, 2009-ben Magyar Örökség-díjat, 2010-ben pedig Prima Primissima Díjat kapott.

A zenekar tagjai: Makó Péter (fúvóshangszerek), Majorosi Marianna (ének), Barcza Zsolt (cimbalom, harmonika), Bartók József (bőgő), Csík János (hegedű, ének), Szabó Attila (hegedű), valamint Kunos Tamás (brácsa).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik