Kultúra

Több ezren tüntettek a Zöld Pardonért

Lépni alig lehetett vasárnap este a Műegyetem rakparton, ahol a Zöld Pardon bezárása ellen demonstráltak.

A rakparton este 10-ig egymást váltották a szórakozóhely mellett kiálló zenekarok. Fellépett többek között a 30Y, a Quimby, a Csík Zenekar, a Vad Fruttik és a Bikini is.

Az eseményen több ezer, sőt, egyes hírek szerint több tízezer tüntető vett részt. Az Origo helyszíni tudósítása szerint a tömegben feltűnt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője is.

A rendezvény résztvevőitől a szervezők azt kérték, hogy viseljenek valami zöldet. A hvg beszámolója szerint szembetűnő volt, hogy ennek a legtöbben eleget is tettek. Volt aki zöld pólóval, más zöld kendővel jelezte szimpátiáját.

A szórakozóhely sorsáról a csütörtöki képviselő-testületi ülésen dönt az újbudai önkormányzat. A üzemeltetők azt szeretnék, ha 2016. október 31-ig tovább bérelhetnék a Petőfi híd budai hídfőjénél lévő területet. A környék lakóitól azonban változatlanul százával érkeznek a panaszok az önkormányzathoz az éjszakai hangoskodás és az eldobált szemét miatt. A kerület kommunikációs vezetője a hvg-nek elmondta: a probléma alapvetően nem a ZP-vel, hanem a helyszínnel van. Ha az üzemeltetők javasolnak a kerületen belül egy másik, a lakók életét kevésbé zavaró helyszínt, az önkormányzat hajlandó tovább egyeztetni a témáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik