Kultúra

A tévében: vissza az időbe, és előre, a halálunk után

Egyrészt retróműsorok várnak ránk, másrészt viszont az emberi személyes lét végével fogunk foglalkozni.

Ma már a 90-es évek is történelem, így a retróhullám cunamija is elérte ezt a korszakot – ó, amikor a Família Kft-ben nem volt egy mondat sem valami termékmegnevezés nélkül, ó, amikor olyan hercigen bejött Viktor, és kezdetét vette a Szerencskerék! És most folytatódik! Viktor mellett Attila lép be hercigen, Árpa “VV, de voltam én már Jávor Pál és rendező is” Attila, hogy aztán a kiválasztott játékosok meglendítsék a kereket, és hajrá. Igen, a Szerencskerékben volt valami távoli ígéret, az érkező kapitalizmus tejszínes íze, mint a kávéízesítő tejé, mely többet nem a fémtubusos sűrített tej volt, hanem Hirtling István bársonyos hangjára érkező, aranyos kis üveges Maresi… Vajon él-e még a rendszerváltás utáni várakozásból bármi is? A Szerencskerék feltámad, 19:30, Story4.

De nem mindenhol mennek ilyen kellemesen biedermeier ütemben a dolgok, mint a kezdő magyar kapitalizmus tévés játékaiban, az amerikaifutball legfőbb versenysorozatában, az NFL-ben a kigyúrt-felpumpált játékosok hétről hétre kockáztatják testi épségüket, de a szerencsésebbeknek sem adatik hosszú karrier. Drog, dopping, üzlet, cirkusz a népnek – ez a Minden héten háború világa. Oliver Stone ebből kerekített ki nagyformátumú történetet, s mivel a Wall Street kíméletlensége, hadszíntere igen hasonlatos ehhez a világhoz, nem érezte magát idegenül benne. Al Pacino, Dennis Quaid, Cameron Diaz, a remek James Woods, Jamie Foxx és még sokan mások – 21:15, Viasat3

A hétvége tragédiákkal telt, többek közt meghalt egy fiatal színész villamosbalesetben, és Böröczky József humorista sem bírt tovább a rákkal – utóbbinak lehetősége volt a kamerák előtt megnyilatkozni nem sokkal korábban. Abban a Frizbiben tán a legemberibb az az igyekezet volt, ahogy Böröczky mondani akart valamit, meg akart nyilatkozni, az az igyekezet vett rajta erőt, ami szinte minden haldoklón erőt vesz. Az élet befejezésének sejtése nem hiába indította el Lev Tolsztoj Jasznaja Polnából, Bartókot Magyarországról – de vajon hogy lehet méltó módon befejezni az életet, lehet-e készülni, hogy fogadjuk el az elfogadhatatlant? Erről beszél pár tudós, dr. Czeizel Endre, Heller Ágnes, Vízi E. Szilveszter, Csányi Vilmos és a rendező Bitó László 22:00-tól, a Duna II. Autonómián Az élet méltó befejezése című beszélgetős műsorban. (Régi versszőparipám, de itt különösen találó: miért csak tudósok kapnak lehetőséget a beszélgetésre? Hol vannak a papok, a művészek és a mindennapok emberei?) Ezt a beszélgetést még három követi a témához kapcsolódóan későbbi időpontokban. 

Nem épp a méltó vég a célja azoknak, akik felbérlik egy embertársukat arra, hogy megöljenek valakit. Hogy jut el egy ember eddig a pontig? Tanulságos és megdöbbentő eseteket ismerhetünk meg, nem feltétlenül az emberi faj himnuszaként funkcionáló Ez csak üzlet című ismeretterjesztő sorozatban a bérgyilkosság témaköréből. 22:00, Discovery Channel

Ha a 90-es évek retro-érzését megemlítettük, akkor a 80-as évek már szinte a múlt ködébe vesző időszak olyan elképzelhetetlen dolgokkal, mint a break dance, a Modern Talking, Falco, Zoltán Erika vagy a 26 éves Tom Hanks – ez utóbbi épp 1982-ben volt így, amikor a Misztikus játék című film készült. És épp Forrest Gump alakítója játssza benne az egyik szerepjátékba bonyolódó ifjút, aki ugyanúgy eltűnik, mint egy másik tinédzser. Szerepjátékok 1982-ben? A személyi számítógép berobbanásának idején? Engem ez arra emlékeztet, amikor az internet elterjedésekor jöttek a nettel riogató horrorfilmek – meglátjuk, 22:45, Filmmúzeum.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik