Mármint a Zöld Pardonban. A Magyar Dal Napja amúgy persze kéttucat helyszínen, negyvenplusz színpadon zajlott országszerte, Budapesten még a villamos is zenélt, Nyíregyháza pedig a Magyar Dal fővárosa lett, de hát mindenhova nem lehet eljutni, szóval úgy tűnt jónak, hogy egy helyre megy az ember, mondhatni szúrópróbaszerűen. A választás pedig azért esett épp a Zöld Pardonra, mert az amúgy is a magyar dal egyik fellegvára évek óta, de ugye ki tudja, hogy még meddig marad meg annak, szóval lehetett azt mondani, hogy kössük össze a kellemest a… mivel is? Mindegy, szóval kössük össze.
Noha nyolc zenekar és előadó lépett fel az este folyamán, túl sokan nem helyezkedtek hasonló álláspontra: a rendezvény elég csekély számú közönség előtt zajlott. A magyar dalt ettől mondjuk még nem kell temetni, mert az pont itt, a Petőfi híd lábánál is kiderült temérdek sok nagy tömeget vonzó hazai koncerten, hogy nem szorul megmentésre (talán ezért sem voltak most olyan sokan) – de persze a ló másik oldalára sem kell átesni, szóval mindez azt sem jelenti, hogy ne lehetne Magyar Dal Napját tartani. Elvégre biztosan (vagy legalábbis remélhetőleg) nem egyformán sült el mindenhol a dolog, ha pedig nem vizionálunk túl nagy célokat – fölösleges is –, akkor egy apropónak a sok közül ez is jó ahhoz, hogy koncertek legyenek, és ünnepeljük a mieinket. Meg hogy ők ünnepeljék a közönségüket, egymást és magukat.
Mindez a ZP-ben meglehetősen viharos tempóban zajlott, kb. 25 perces koncertek formájában, hogy legyen idő mindenkire. A buliba a Turbo fellépésénél sikerült beszállni, akik egyre inkább úgy néznek ki, mint egy hetvenes évekbeli magyar rockzenekar, sőt még a konferanszaik is ebbe az irányba mutatnak, de persze zeneileg nem a magyar hetvenes években turkálnak, és ettől elég érdekesek – aztán jött a folyton eltűnő, majd előkerülő Freshfabrik is, és pályafutása hektikus jellegét cáfolva megint nagyon profin szerepelt. A Belmondóra már a közönség is elkezdett csápolni, Akkezdet Phiai most először dob, basszus, sampler/gitár felállású élő zenekarral lépett fel, és sokkal jobb volt, mint anélkül, a műsort záró Mystery Gang meg Ganxsta Zolee-val kooperált, és vele is ugyanolyan jó volt, mint nélküle. Elnézést, nem zanzásítok, körülbelül ennyi jött le az egészből ekkora sebesség mellett.
Mindeközben a kisszínpadon pedig még rövidebb rundokban (kb. három szám/fellépő) lefutották a Zöld Fül Tehetségkutató idei döntőjét is, a nagy pódiumon meg néha feltűnt Jeszenszky Zsolt három-három lufival, amikben tombolacetli volt, túlnyomórészt „nem nyert”, illetve ritkábban „CD-csomag” és „Fesztiválbelépő” felirattal – a kösz.hu így hálálta meg a közönségnek a jelenlétet. Ünnepi hangulat persze ettől sem lett (mert ha az eddigiekből nem világos, nem is volt), de pár jó magyar dalt minden kétséget kizáróan lehetett hallani ezen a napon is, itt is, mint ugyanezen a napon 23 másik helyszínen, negyvenplusz másik színpadon is országszerte. Meg még évi 364 másik napon, ki tudja hány helyszínen. A tanulság? Legyen pozitív: ezek szerint minden nap ünnepnap a magyar dal szempontjából, csak az egyik deklaráltan is az.
