Hálával tartozunk a szórakoztatóiparnak: vége a nyárnak, jön az iskola, a feszített tempójú munka, a közlekedési dugók, sőt lassan a zimankó és a karácsonyi bevásárlás, de cserébe megkapjuk az év legjobb romkomját.
Az Őrült, dilis, szerelem főhőse, Cal (Steve Carrel) tipikus kispolgári élete egyszer csak megváltozik, amikor kiderül, hogy csalja a neje, Emily (Julianne Moore), akivel a gimi óta szeretik egymást. Ezen olyan nagyon se mi, nézők, se a család, se a barátok nem lepődnek meg, mert amíg Emily a mai napig dögös, addig Cal bizony szürke egérré változott: kitaposott edzőcipőt hord, mert az olyan kényelmes, és a méreténél két számmal nagyobb zakót, amit már a kényelemmel sem lehet megmagyarázni – ez már maga a keserves, hosszú évek alatt magára szedett igénytelenség.
A képben van még a 13 éves fiuk, Robbie (Jonah Bobo) aki a reménytelen szerelem érzését bébiszitterén, Jessicán (Analeigh Tripton) próbálgatja – ő viszont vaskos apakomplexusa miatt Calra bukik. A srác pubertáskori lendülettel mindent megtesz azért, hogy az eleve reménytelen helyzet az is maradjon. Cal a válás után jobb híján a helyi bárba jár leinni és égetni magát, ahol felkarolja Jacob (Ryan Gosling), és elhatározza, hogy keserves munkával kivakarja nyomorúságos állapotából.
Már ebből a sok névből is sejthető, hogy a többgenerációs, szövevényes viszonyokból álló filmről van szó, ami ígéretes alap egy romantikus komédiához, amit tovább erősítenek a frappáns dialógusok és a klasszisokhoz méltó színészi játék. Különösen Carrel és Moore villognak, mindig pont annyit és pont úgy játszanak, ahogy egy romkomban elfogadható – és olyan poénokat tudnak elsütni apró gesztusaikkal, amelyek másoktól egyáltalán nem lennének viccesek. Közben a legújabb divatnak megfelelően számos kiszólást hallunk a filmből, így például a megsemmisülten hazafelé sétáló Cal a hirtelen jött záporban ázva megjegyzi, hogy már megint micsoda közhely, illetve többször is hallunk utalást a film korhatáros besorolására.
Az ilyen filmeket látva mindent meg lehet bocsájtani Hollywoodnak; amikor érezni, hogy a film stábja olyan precíz és profi munkát végez, amire csak egy évszázados munkával kicsiszolt szórakoztatóipar szereplői képesek. Persze a film nem tökéletes, a 118 perces játékidő nyugodtan megállhatott volna a klasszikus 90 perc táján, és a történetben is van egy-két olyan egyszerűsítés, ami se nem logikus, se nem életszerű – de ezek nem olyan jelentős hibák, hogy számottevően megzavarják a szórakozásunkat.
Az Őrült, dilis, szerelem számos romantikus tanulságot tartogat – ezek közül némelyeket egyéni ízlés szerint bátran ki lehet röhögni, de az valószínűsíthető, hogy amíg vannak ilyen gondosan elkészített, “soha ne add fel” – típusú filmek, addig Amerika nem fog egykönnyen csődbe menni.
Kinek ajánljuk? 12 éves kor felett senki nem jár vele rosszul. Legfeljebb a plázában rögtön lecseréli a kitaposott edzőcipőjét.
Kinek nem? Aki allergiás Steve Carrelra. (Tudok ilyenről.)
Deák Dániel
