Kultúra

“Ami történik, merénylet ellenünk”

Az első társulati ülés után a József Attila Színház bizonytalan jövőjű színészei is elmondták véleményüket.

A csoportos leépítéssel elbocsátásukra váró színészek Nemcsák Károly tájékoztatása szerint szeptember 22-én kapják meg felmondásukat. A határozott idejű szerződéssel dolgozók egy évi, a határozatlan idejű szerződéssel rendelkezők pedig három és fél havi bérüket kapják meg, mondta el a Színház.hu-nak a társulat egy tagja. 

A műszaki személyzetből az intézmény működéséhez feltétlenül szükséges 20 ember fog maradni a színháznál. 
Nemcsák Károly felsorolt néhány darabot, amelyet a repertoárból megtartana, erről egy neve elhallgatását kérő színész azt nyilatkozta: “Nem minőségi, hanem gazdasági válogatás történik.”

“Mivel már bebérletezte – akárhogy csűrjük-csavarjuk – a felesége és a felesége lánya színházának előadásaiból az évadot, mi már csak akkor rúghatunk labdába, ha megvalósul a januárra tervezett, bérleten kívüli, két új bemutató.” A társulat tagja szerint nyilvánvaló, hogy mi történt: színházat kellett adni Nemcsák Károlynak.

“A művészetről pedig még nem is beszéltem. Ami történik, borzasztó nagy érvágás mindenkinek, egy merénylet ellenünk és a színházművészet ellen. Koltay Gábor legalább felvázolta, milyen értékrend szerint képzeli el a színházat. Egyfajta gondolkodás az övé, de mégis érték. Jelenleg csak a számlatömbbel gondolkodnak” – fejtette ki Színház.hu-nak a József Attila Színház színésze. Arról, hogy a többi társulati tag mit gondol, ITT OLVASHAT.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik