Kultúra

Betiltották Sherlock Holmest egy amerikai körzetben

Egy virginiai körzetben a szülők azt kifogásolták, hogy A skarlátvörös dolgozószoba című regény egy részlete sérti a mormon vallást.

Sir Arthur Conan Doyle különc nyomozójának, Sherlock Holmesnak a történeteit az egyesült államokbeli Virginia egyik körzetében száműzték az iskolai tananyagból.

Az illetékes tanügyi hatóság azért vette ki a tantervből A skarlátvörös dolgozószoba című regényt, mivel egyes szülők szerint a könyvben megsértik a mormon vallást.

Az 1887-ben született regényben – amelyben először tűnik fel Sherlock Holmes alakja – valóban szó van egy mormon közösségben köttetett, kikényszerített házasságról.

Az egyik diák szülei vallásukra nézve lealacsonyítónak tartották a vonatkozó részt, a körzeti tanügyi felügyelőség pedig igazat adott nekik. Bár a könyv csak egy iskolában szerepelt a kötelező olvasmányok között, a sok szülő által bírált döntés a körzet összes iskoláját érinti.

Az intézkedést Charlottesville-ben, Thomas Jefferson későbbi amerikai elnök, a Függetlenségi Nyilatkozat kidolgozója szülővárosában hozták.

A Star Exponent című helyi lap szerint másfél évvel korábban a közeli Culpeperben hasonló módon vettek ki a tantervből egy könyvet “szexuális tartalmak ábrázolása” miatt. Akkor az Anne Frank naplóját száműzték, a zsidó kislány ugyanis a nácik elől bujkálva rejtekhelyén pubertáskori gondolatairól is ír naplójában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik