Kultúra

A tévében: üldözési mánia, litván magyarok, Karinthy-humor

100 főnek nagykövetség, vízen járás, összeesküvés-elmélet, sztárrajzás lesz ma a tévében (angol humor pedig nem).

(Tegnap azt írtam, a Duna TV megint valami jóval jelentkezik, hát nem, mert valahogy az utolsó pillanatban (kb. tegnap reggel) levették a műsorról a Majd a komornyik című angol sorozatot, így az angol humor kedvelői hoppon maradtak, mint a Fekete Vipera az első világháborúban. Sorry.)

De maradunk az illúzióromboló stílben, Jamie és Adam ma pl. azt fogja bebizonyítani, hogy vízen járni nem lehet. Jó, én is láttam már olyan felvételeket, amikor emberek átrohannak egy nagyon sűrű, tejfehér folyadékon, de itt bizonyára a H2O néven is ismert cseppfolyós szubsztancia alkalmatlanságát bizonyítja a két mítoszirtó. Állítólag…, 19:00, Discovery Channel

.

 

A Száz tagú kisebbség című dokumentumfilm nem a cigányzenekarról szól, hanem a vilniusi magyarokról. Igen, a litvániai magyarok száma ennyi, mindezek ellenére gazdag kulturális élet zajlik ott, ezt is mutatja be a Wonke Rezső által rendezett-fényképezett alkotás, sőt Vilniusban még magyar nagykövetség is van, ami azt jelenti, hogy a 3 350 000 litvániainak 0,0029 százaléka magyar, de nekik jár a magyar nagykövetség – ezzel az erővel bárhol lehetne egy. 20:30, Duna II. Autonómia.

Karinthy Márton mostanában inkább könyveket ír, de régebben tévéjátékokat is rendezett, itt van például A nagy ékszerész, melyet a nagyapa Karinthy Frigyes írt, Ungvári Tamás írt belőle forgatókönyvet, Márta István írt hozzá zenét, ahogy ez egykor szokott volt lenni, azaz a szakma krémje dolgozott a tévében. A főszerepeket sem valóság-show-hősök és mellimplantátumszépségverseny-győztesek kapták meg, hanem Darvas Iván, Harsányi Gábor, Páger Antal. Igaz, 1978-at írtunk – de tudják mit? Játsszák Hamletet fehérjén és anabolikus szteroidon nevelődött bicepsz-világbajnokok, de ne legyen megint 1978. 21:05, m1.

Akit üldöznek, annak joggal van üldözési mániája, mondja a tréfás mondás, valahogy így járt a szerencsétlen sorsú taxisofőr (Mel Gibson), aki amnéziát szenvedett, így összerakosgatja a világ jeleiből a történeteket. Ám kisül, hogy épp jól gondolja – na ez azért vicces, mert hány kis paranoiást ismerünk, aki szerint 1, minden le van-volt zsírozva 2, úgysem lenne esélyünk 3, dögöljön meg mindenki. Amivel csak az alól lehet kibújni, hogy valamit tenni, változtatni kelljen. Szóval nem most jön a legjobbkor ez a film. Csak hát a Julia Roberts is játszik benne (1997!!). Összeesküvés-elmélet21:25, Viasat3.

Akinek még ma nem volt meg a hollywoodi sztárokból a napi 3X1, meg kell nézze Az utolsó jelenet című filmet, ez sem a forgatókönyvírás Charlie Kaufman-díjas alkotása – semmi meglepő nincs benne. Egy rendőrnek le kéne buktatnia a filmfinanszírozást hobbiként űző maffiózót, ezért kamufilm forgatása indul, de a fakabátot egyre inkább a filmezés köti le, mintsem a bűnüldözés – oké, ez egy vígjáték, nem a fordulatokon, hanem a poénokon van a hangsúly. Tobzódnak itt a sztárok, nézzük csak, Alec Baldwin, Matthew Broderick, Calista Flockhart, Toni Colette, Joan Cusack, Ray Liotta – valamit csak összehoznak. 0:20, RTL Klub.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik