Kultúra

A TV2 Tényekben van a legtöbb bűneset

Az év első öt hónapjában egyedül a TV2 hírműsoraiban haladta meg a bűncselekményekről szóló tudósítások aránya a 20 százalékot.

Január és május között a Tények adásaiban átlagosan 24,8 százalékban láthattak a nézők bűncselekményről szóló híradást – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának honlapján.

A médiatörvény értelmében a legjelentősebb tévécsatornák esti, illetve a rádiók reggeli és egyéb hírműsoraiban a bűnügyi hírek hosszának aránya éves szinten nem haladhatja meg a 20 százalékot.

Az MTV1 Híradójában az év első öt hónapja alatt ez az arány 6,1 százalék, a Duna TV Híradójában 3,6 százalék, a Magyar Rádió Déli Krónikájában 3,1 százalék, a Class FM hírei között 10,34 százalék, a Neo FM esetében 4, 9 százalék, az RTL Klub Híradójában pedig 12,3 százalék volt.

A médiatanács keddi közleménye szerint az NMHH műsorelemzői összetett szempontrendszer alapján vizsgálták a hírműsorokat, és a büntető törvénykönyv szabályait is figyelembe vették. Ez alapján jelentőséggel bírnak – így nem számítanak  be a 20 százalékos arányba – a hivatalos személy, a közfeladatot ellátó személy és a külföldi hivatalos személy által vagy ellen elkövetett bűntettek, a külföldi vagy hazai vonatkozású terrorcselekmények, merényletek, etnikai alapú bűncselekmények, illetve a szociális indíttatású bűncselekmények egyes fajtái.

A médiatörvény által meghatározott húszszázalékos arány túllépését a hatóság csak jövő januártól szankcionálja. Tájékoztatása szerint a médiatanács és az NMHH Hivatala addig is hatékony együttműködésre törekszik a médiaszolgáltatókkal, és ezért számukra hetente, a nagyközönségnek pedig havonta ad tájékoztatást az adatokról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik