Kultúra

Médiatanács: 35 milliós adomány rezsire, fejlesztésre

Helyi és körzeti közösségi médiumok kapták a támogatást -még 200 milliós keretre lehet később pályázni.

Helyi és körzeti rádiók, televíziók műszaki fejlesztésére és rezsiköltségeire a Médiatanács több mint 35 millió forint támogatás szétosztásáról döntött a héten.

A tanács szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy a pályáztatás még nem zárult le, idén hasonló célokra további több mint 200 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre.

Tavasszal tett közzé a médiatanács pályázati felhívást műszaki fejlesztések idei támogatására a közösségi, a nem nyereségérdekelt és a közműsor-szolgáltatók számára. A testület ezen a héten döntött a kiosztásra szánt pénzek egy részéről, és ezzel 10 pályázót összesen csaknem 25 millió forint támogatásban részesített. Az összegből helyi televíziók és rádiók részesültek.

A Médiatanács azonos pályázói körben a mostani döntésével a “helyi közszolgálati” televíziók fenntartási és üzemeltetési költségeihez is hozzájárult valamivel több mint 10 millió forinttal. Az év elején kibocsátott felhívás alapján a tanács a helyi és körzeti televíziók és rádiók 2011. április 1. és 2011. december 31. közötti időszak rezsiköltségeit támogathatja.

A tanács még az év elején döntött arról, hogy a teljes támogatási keretösszeget a korábbi évhez képest csaknem duplájára emeli, így idén működési és fenntartási támogatásra 500 millió, míg a műszaki támogatásra 100 millió forint jut. Ezzel a testület a tavalyi 375 millió forintos összeget összesen 600 millió forintra növelte.

A pályázattal elnyerhető összegek elosztása nem zárult le, hasonló célokra még összesen több mint 211 millió forintot lehet fordítani. Ebből a rezsiköltségek fedezésre 136 millió, műszaki jellegű kiadásokra pedig 75 millió forint áll a “helyi közszolgálat” rendelkezésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik