Mindamellett, hogy a folyamatos örömmámor állapotában úsztunk át ezen a fesztiválon, azért éberen figyeltünk is, mivel tényleg ki akartuk deríteni, hogy mitől más ez a buli, mint amiket otthon megélhettünk. Előző cikkünkben már utaltunk rá, hogy van itt Valami, amiről majd később még írunk, csakhogy annak a cikknek születésekor még elég hiányosak voltak az ismereteink és csupán a benyomásainkra tudtunk támaszkodni. Így aztán egy kis oknyomozásba kezdtünk, fesztivállátogatótól kezdve a szervezőkig, mindenkit megkérdeztünk az esetlegesen szóba jöhető magyarázatokról. Érdekesebbnél érdekesebb dolgok derültek ki szép lassan névről, alkoholról, gondolkodásról, de ezekre majd cikk vége felé bővebben is kitérek, addig nézzük, hogy mit is hozott nekünk a szlovákiai csoda fesztivál utolsó napja.
Az előző két naphoz hasonlóan ez is zseniális hangzást minden színpadon és borzasztóan jó koncertek minden pillanatban. Erre a napra a sodródás stratégiájával indultunk neki, mindösszesen két fix pontot kinézve magunknak: M.I.A. és a Portishead. Ők voltak azok, akik a szombati főfellépők szerepét töltötték be. De még hogy. Előbbi egy végig lüktető, csattogó, folyamatos áradatot előidéző, vágykorbácsoló egy órával ajándékozott meg minket. A sri lankai szülőktől származó Maya kisasszony ezen az estén szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy elég nagy problémái vannak a jelenlegi rendszerrel és hatalmi berendezkedéssel, bár ez kevésbé retorikai, mint inkább forradalmi hangvételéből és a folyamatosan lázító, ingerlő viselkedéséből jött le. Elképesztő energia dübörgött végig a jócskán megtelt betonplaccon, ahol az elég hosszúra nyúlt, recsitatív hindu dallamok és ugyancsak hindu témájú vetítést követően robbant be a színpadra a lázító lány és sodort el mindent és mindenkit, miközben egy szám erejéig folyamatosan vakuzó fotósok lepték el a színpadot, ezzel is fokozva a hangulatot. A buli végén természetesen már a közönség soraiból is kábé harmincan feljutottak a színpadra és a két MC-t és Mayát folyamatosan körülugrálva teljesítették be sokunk extrovált vágyát, a fékevesztett extázis mindenki előtt történő kirobbanását. Ezután a koncert után szerencsére volt egy órányi szünet a Portishead előtt, így átcaplattunk a másik nagyszínpadhoz, ahol az amerikai Beirut balkáni folkot poppal és indie rockkal keverő dalaival mostuk át a fülünket sikeresen és persze gyorsan megettük napi lapcsánka (itt bramborak néven fut) adagunkat. A kajára és a fül- és lélektisztításra szükség volt, mivel a Portishead koncertje teljes és tiszta figyelmet igényelt, sőt követelt magának. A Balaton Soundon adott koncertjük itt megjelent beszámolóját olvasva igazából nem tudok újat írni én sem. Teljes katarzis az egész úgy, ahogy van. A szorongást ébresztő és feszültséget keltő kezdő Silence-től a teljes feloldozást és felszabadulást megadó záró We Carry On-ig egy hatalmas nagy utazás volt ez Geoff Barrowék alkotta, ám mindannyiunkban ott szunnyadó világban. A végén pedig a százhúsz, a színpad előtt álló emberrel egyenként való lepacsizás mosolyogva, örömittasan. Csak szuperlatívusz, de abból ennyi is pont annyit mond el, mintha harmincszor ennyit írnék le.
Az előző bekezdés elején említett sodródás eredményeként természetesen még több dolog történt velünk, mintsem csak ez a három koncert, bár teszem hozzá, ha csak ennyi lett volna, mi már akkor is bőven elégedettek lettünk volna. De szerencsére bepillanthattunk a fiatalságba, a rétegzenékbe, valamint a szlovák és a cseh undergroundba is. Mindezek előtt meg kell említenünk, hogy a Nay Tanecny Dom nevű színpadon, az este hat órás műsorsávban a magyar színeket képviselő Söndörgő akkora bulit csapott, mint amiket a francia zenekarok szoktak a francia közönségnek a Szigeten. No és persze a helyiek és a néhány éve még helyinek számító csehek is kitettek magukért. Utóbbiak közül a WWW, akik bár csehül MC-ztek, elég meggyőző programot toltak az arcunkba, vagy a Dva, akik két személyes zenekarként gitárral, szemplerekkel, szaxofonnal, énekkel és halandzsaszövegekkel operálva létrejövő különleges zenéjükkel bírták rá tisztelt nagyérdeműt a kétszeri visszatapsolásra is. Szlovák oldalról pedig az instrumentális dancerockban utazó Dirty Disco Rockers, vagy épp az erősödő dunaszerdahelyi szcéna legújabb üdvöskéjeként a varázslatos, finom és szép hangú és kisugárzású énekeslánnyal, valamint elektronikával és gitárral (a szintén dunaszerdahelyi Moustache zenkar gitároslányával) felálló Gwerkova mutatta meg nekünk, hogy Karel Gotton túl is bőven van élet!
Az itt a fellépőkről és a koncertekről leírtak is nagyon jól mutatják, hogy a Pohoda sikerének egyik titka a fellépők sokszínűségében rejlik. Ez azonban közel sem elegendő, és akkor íme, az oknyomozásunk eredménye:
Először is a jó helyszín és a szervező csapat mellett kell egy jó név, ami aztán átrezeg mindent. Ez a Pohoda. Elsőre is gyanúsan jól hangzik, de aztán amikor kiderült a jelentése is számukra, akkor már mi is Pohodává lettünk. Olyasmi a fordítás, hogy lazulás, könnyedség. És tényleg az. Itt mindenki laza volt, senki nem akart több lenni a másiknál, vagy épp magánál. A fesztivál sem, hiszen a pontosan meghatározott nézőszám nem pusztán a hely méretéhez lett igazítva („ennyi pont befér, az jó lesz, haha”), hanem volt még egy nagyon fontos kritérium: kényelmesen. Vagyis ennyi ember, önmagát jól érezve, másoknak is teret hagyva fér el. Aztán a legfontosabbak egyike, hogy nem láttunk borzasztóan buta részeg embereket. Miért nem? Mert a fesztiválon sehol nem árulnak röviditalt. Tökéletes, de tényleg. Ha itt valaki berúg, akkor azt szépen lassan teszi meg általában és nem gyorsítja fel a folyamatot az egy óra alatt megivott három pálinkával, mint ahogy azt nálunk szokás. Ez is tudatos és fontos döntés volt a szervezők részéről és nagyban hozzájárul a békésséghez is! Meg a nyitott emberek, meg az önkéntesek, akik a koncertek alatt poharakkal és vízzel felszerelkezve segítettek a nagyérdemű szomjúságának enyhítésében. Ezek apróságoknak tűnnek, de döntőnek bizonyulnak. Persze kell a sok jó fellépő és a profi hangcucc, meg a hozzáértő személyzet is, meg a jó kaja is, de az esszencia nem abban rejlik. Az a bizonyos Valami valahogy ott van a levegőben a Pohodán, csak figyelni kell és hagyni!
Ez a csoda három napig tartott, de jövőre is lesz!
