Kultúra

Életveszélyes az Iparművészeti Múzeum teteje

Az épület kupolájához tartozó lanternatornyot eltávolítják és egy közparkban helyezik el.

Az életveszélyessé vált darabot június 18-19-én távolítják el az Iparművészeti Múzeum (IMM) kupolájáról. A sérült épületkerámiákból a múzeum jótékonysági aukciót rendez.

Lechner Ödön Zsolnay-kerámiával burkolt múzeumépülete világszinten is jegyzett műemlék, ma azonban számos szerkezeti problémával küzd. A kupolát lezáró, 11,5 méter magas lanterna már az 1930-as évekre rossz állapotba került, ezért akkor elemeinek csaknem felét kicserélték, és a “kilátót” vasbeton erősítéssel látták el. A tornyot a II. világháborúban, majd 1956-ban is több találat érte, mára pedig egyértelműen életveszélyes állapotba került: vasszerkezete jelentősen károsodott, ezért a többtonnás épületrész az Üllői út irányába megdőlt.

A tervek szerint a toronyelemet könnyűállvánnyal majd építik körbe, úgy bontják le az acélvázról a kerámiaborítást és végzik el a műemléki dokumentációt. Ezután, ha a lanterna állapota ezt lehetővé teszi, a felső toronyrészt egy 100 tonnás daruval egyben fogják leemelni, ehhez az Üllői út félpályás lezárására is szükség lesz – jelentette be Lichter Tamás, a munkálatok egyik vezetője.

A lanternatornyot a helyreállítás után egy közeli parkban tervezik elhelyezni, mivel az ipartörténeti emlék statikailag már nem lenne visszaemelhető. A torony helyére ideiglenesen záróborítás került, de a múzeum az eredeti tervek szerint új anyagokból vissza kívánja majd építeni a lanternát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik