Aki a legjobb könyveket írta a magyar holokausztról, bár amerikai – ilyen titulusok alapján örülhetünk a Randolp Louis Braham portréját megfestő Rémálmok nyomában című dokumentumfilmnek. Fischer István rendező alkotása egy olyan kutatót mutat be, akinek könyvei alapművek, aki a térség náci népirtásának egyik elsődleges kutatója, ennek megfelelően nem is jeleskedünk oly nagyon azon alapművek lefordításával. Braham izgalmas és fordulatos életével 19:30-kor a Duna II. Autonómián ismerkedhetünk meg.
Amikor a film egy másik filmben fogan meg: a Dobjuk ki anyut a vonatból! tréfás főhajtás Hitchcock előtt, és mellesleg egy elbűvölő Danny DeVito-vígjáték (sudár, borzas hajú emberünk főszereplő és rendező is). A történet szerint Owen az angol rendező Idegenek a vonaton című filmjéből meríti az ötletet: megcsinálja a tökéletes gyilkosságot a filmben látható módon, hogy megszabaduljon gyűlölt, basáskodó anyjától (Anne Ramsey). Ehhez már csak egy társat kell találnia, aki végül Larry (Billy Crystal) személyében érkezik meg. Az egyik klasszikus után most tehát itt a másik 1987-ből 21:00-tól a Filmmúzeumon.
Ismét egy ropogós-friss magyar tévéjáték, méghozzá elég jó forrásból, hisz a tavalyi év legsikeresebb filmje, az Üvegtigris 3 (és a korábbiak) stábja készítette: Rudolf Péter a rendező, Búss Gábor Olivér és Hársing Hilda a forgatókönyvírók. Hogy műfajából és világnézetéből eredően milyen lesz a Keleti pu., már nem olyan egyértelmű, a 80-as évek magyar kisrealista, stilizált tévéjátékvilágára enged következtetni az a sok kis történés, ami a címbéli helyen megesik, olyan társadalmi háttérrel, ami a valóságban nem nagyon van, de ne temessük előre a filmet (ugye ez a „szerethető, reálisnak tűnő, de a mélyben hazug világot teremtek”-probléma). A színészgárda is az ötvenes generációra van méretezve +/- 10 év. Egyszóval kíváncsian várom, mi lesz ebből, 21:40, m1.
Természetfilmnél egy érdekesebb van, a Így készült!-verzió, amelyből megsejthetjük, mennyi kitartás, energia, eltökéltség, szorgalom kell ahhoz, hogy elkészüljön bármilyen, akár a legkisebb, nyúlfarknyi ismeretterjesztő film is. A Bolygónk vándorai pedig nem is olyan nyúlfarknyi, csupán a fél világot kellett miatta beutaznia a stábnak. Sok érdekes és mulatságos jelenettel 22:00-tól a National Geographicon: Bolygónk vándorai – a kulisszák mögött.
Brian de Palma rendezte, James Ellroy egyesek szerint botrányos, mások szerint kultikus író írta a Fekete Dália című thrillert, ami rögtön felkelti érdeklődésünket, pláne, hogy az operatőr a magyar származású Zsigmond Vilmos, pláne, hogy a főszerepben Josh Hartnett, Aaron Eckhart, Scarlett Johansson és Hilary Swank látható. Hogy alakítja át egy nyomozás két fiatal rendőr életét, kapcsolatait – a bűn, ahogy bekúszik az üldözőjébe, klasszikus bűnfilmtéma, nem is lehet megunni, mindez de Palma avatott kezei között megformálva – nem rossz választás. 22:00, Duna TV.