Kultúra

Mélyponton a koncertipar

Az élő koncerteket eddig a zeneipar megmentőjének tekintették, hiszen a lemezeladásból származó bevételek már évek óta esnek.

Nagy-Britanniában a zenei bevételek 6,7%-kal estek 2010-ben, írja a Guardian online kiadása. Ami az élő koncerteket illeti, a nézők úgy tűnik, inkább otthon maradnak és kevesebbet költenek koncertjegyre, így nem sikerülhetett teltházat produkálnia olyan sztárfellépőknek sem, mint a tavaly világkörüli haknin turnézó Bon Jovi, de Paul McCartney tavaly nyári londoni koncertjére is áron alul lehetett jegyet kapni.

Európa kontinentális felén a helyzet még rosszabb. A stadionkoncertek nézőszáma 16%-kal esett, igaz, a nagy fesztiválok azért jól teljesítettek. Szakértők szerint azért nincs nagy bajban a koncertipar, hiszen az utóbbi 10 évben sikeresen nőttek a bevételek, így a visszaesés szerintük csak átmeneti.

Nem úgy a lemezpiacon, ahol 2010-ben 11%-kal kevesebb pénz került vissza a lemezkiadókhoz.

A Guardian által megkérdezett szakértők a csökkenéshez hozzájárul, hogy a lemezkiadók egyre kevesebb új vállalkozásba mernek belevágni, tavaly például alig -alig tűnt fel új zenekar. Pozitív példának a brit zeneipari szakértői leginkább a Plan B-t, illetve a minden idők legjobban fogyó digitális albumát jegyző, 21 éves Adele-t indulását említik.

AJÁNLOTT LINK:
Évtizedes mélyponton a zeneipar Európában (Quart.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik