Kultúra

Egyre kevesebben olvasnak újságot

A Népszabadság egy év alatt olvasói 16,9 százalékát, a Magyar Hírlap 23,3 százalékát vesztette el.

Az idei év elején sem fordult meg a régóta tapasztalható trend a hazai nyomtatott lappiacon, a legtöbb újság tovább veszített olvasóinak számából. Ez a Magyar Terjesztésellenőrző Szövetség (MATESZ) első negyedéves adataiból derül ki.

A politikai-gazdasági lapok közül csak a Népszava tudta növelni eladott példányszámát a tavalyi első negyedévhez képest – írja a MATESZ hétfőn közölt adataira hivatkozva a Menedzsment Fórum. Az elmúlt egy év legnagyobb vesztese a Magyar Hírlap, mely majdnem minden negyedik biztos olvasóját elveszítette, míg a Világgazdaság hirtelen esett nagyot az előfizetők elvesztése miatt.

A politikai napilapok piacán az elmúlt negyedév vesztese darabszám alapján a Népszabadság, mely három hónap alatt több mint 2400 olvasójától kellett, hogy búcsút vegyen. Arányaiban ennél nagyobbat esett a Magyar Hírlap. Utóbbi újság december végéhez képest 5,1 százalékkal kevesebb értékesített példányszámot tudott felmutatni, így már csak 11 731-en olvasták naponta átlagosan. Ez egy év alatt 23,3 százalékos csökkenést jelent a tavalyi 15 300-hoz képest.

A könnyedebb műfaj továbbra is jobban szerepel. OLVASSON TOVÁBB.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik