Kultúra

“Megpróbáltam megmenteni Kurt Cobain életét”

Az REM frontembere azt nyilatkozta, nem sokkal halála előtt közös dal felvételére hívta a Nirvana énekesét.

Az Interview Magazine-nak Michael Stipe azt mondta: repülőjegyet és sofőrt küldött Cobain seattle-i házához, és elhívta magához, hogy készítsenek ketten egy duettet. A nem sokkal később öngyilkosságot elkövető énekeslegenda azonban nem válaszolt a hívására.

“Az együttműködés ötlete azért jött, hogy legyen mire hivatkozva felkarolni a srácot. Nagyon rossz helyzetben volt.”

“Ki akartam zökkenteni abból a beszűkült állapotból. Ő azonban a repülőjegyet feltűzte a fürdőszobafalra, a sofőr pedig tíz órát várt rá a ház előtt. De Kurt nem jött ki a házból, és a telefont se vette fel.”

Az REM énekese azt is bevallotta, hogy a 80-as évek elején bulimiától (kórossá váló, többnyire hányással végződő evési kényszertől) szenvedett.

“Teljesen szétfolytam”, mondja az interjúban Michael Stipe. “Nehéz időket éltem át. Akkoriban volt ez, amikor a harmadik lemezünket készítettük, és én szinte teljesen elvesztettem az eszemet. Ekkor tört be a betegség, és én egészen megőrültem.”

Beszámolója szerint Stipe betegsége körülbelül egy éven át tartott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik