Kultúra

A Halálos iramban az észak-amerikai mozihétvége győztese

Az akciófilm ötödik része hozta a legnagyobb bevételt.

A széria újabb, Halálos iramban: Ötödik sebesség című epizódjában Vin Dieselhez és Paul Walkerhez Dwayne Johnson is csatlakozott, a szereplők ezúttal Rio de Janeiro utcáin hajtják “feltunningolt” autóikat. A film bemutatójának hétvégéjén 83 millió dolláros (14,7 milliárd forintos) bevételt hozott.

Az elmúlt hetek győztese, a Rio című animáció ugyan visszaszorult a box-office lista második helyére, de így is 14,4 millió dollárt hozott. A Jégkorszak alkotóinak új munkáját két hete vetítik az észak-amerikai mozikban, ez idő alatt 103,6 millió dollár értékben váltottak rá jegyet.

A harmadik helyet a Big Happy Family című családi vígjáték csípte el 10,1 millió dollárral. A film összességében már 41,1 millió dollárnál jár.

Negyedik helyre csúszott a Reese Witherspoon, Christoph Waltz és Robert Pattinson főszereplésével készült Vizet az elefántnak című cirkuszi dráma, amely a várakozásokon alul teljesít. Ezen a hétvégén mindössze 9,1 millió dollárt hozott, összességében 32,3 millió dollárnál jár.

A bevételi lista ötödik helyére ötmillió dolláros keresettel a Disney stúdió Prom című debütáló filmje került, a végzős diákokról szóló munkát A lány és a farkas követi 4,1 millió dollárral. A hetedik a Soul Surfer című film 3,3 millió dollárral. A tízes lista végén az Insidious, a Hop és a Source Code című film tanyázik 2,7, 2,6, illetve 2,5 millió dolláros bevétellel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik