Kultúra

Tovább tarol a Rio Amerikában

A rajzfilm a második hétvégét zárta az észak-amerikai filmes kasszasikerlista élén.

Az elkényeztetett, szemtelen kék papagájról szóló rajzfilm 26,8 millió dollárt hozott a hétvégén, maga mögé utasítva az e hétvégén debütáló Madea’s Big Happy Family-t, a Tyler Perry-féle Madea-sorozat harmadik tagját, amely azonban csak alig maradt le mögötte a maga 25,8 millió dolláros bevételével.

Reese Witherspoon és Christoph Waltz első közös filmje, a Vizet az elefántnak (Water for Elephants) kénytelen volt beérni a 3. hellyel (és 17,5 millió dollárral). A nagy világgazdasági válság idején játszódó cirkuszi nődráma nézőinek 70 százaléka nő, bevétele pedig nagyjából megfelel a várakozásoknak.

A Rio az előző héten a Hopp című húsvéti mesét szorította le az első helyről. A Hopp, amely maga is két hétvégén vezette a legtöbb bevételt hozó filmek listáját, most a 4. helyre csúszott vissza, bár még így is 12,5 millió dollárt hozott.

Az ötödik legnézettebb film a Sikoly 4 című horrorkomédia volt, amelyre 7,2 millió dollárért váltottak jegyet.

Ritka módon bekerült a tíz legjövedelmezőbb mozi közé egy természetfilm is. Az afrikai nagymacskákról szóló Disney-produkció, az African Cats a hatodik helyen kezdett 6,4 millió dolláros bevétellel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik