Kultúra

A tévében a hétvégén: húsvéti izgalmak Jó és Rossz között

A hétvégén megnézzük a sci-fik leghíresebbikének két epizódját, szurkolunk magyarok sportolóknak, és foglalkozunk mindennel, ami jó és érdekes.

szombat

Itthon az első nyugati sci-fik sorában érkezett, de kint is legenda lett; az örökranglistán az USA-n belül a 4., világviszonylatban pedig a 30. helyezést mondhatja magáénak. Tökéletes elegye mesének, ideológiának, kalandnak, akciónak és ártatlan romantikának. Az általános iskolában leosztottuk a szerepeket, jelenetképeket vásároltunk, és egész nyolcadikig szerelmesek voltunk Leia hercegnőbe. A Csillagok háborúja első (mára már negyedikké előlépett) része, Az új remény 16:05-től az RTL Klub műsorán, újszülötteknek és aggastyánoknak egyértelműen kötelező.

Hát akkor megint. Három éve, 2008 áprilisában megtörtént a csoda: a magyar hokiválogatott legyőzte Ukrajnát a szapporói divízió1-es hoki-VB-n, és feljutott az A-csoportba. Ezzel teljesítették be azt az álmot, ezzel koronázták meg azt a munkát, lelkesedést, ügyszeretetet, azt az igyekezetet, ami a magyar hokit a rendszerváltás után egyre feljebb és feljebb emelte, s teremtette meg az egyik legszimpatikusabb légkörű sportági környezetet, ahol általában mindenki megmondja, amit gondol, nincs „megmondomőszintén”-ezés, kötelező körök, de pökhendiség és kötelező jófejség sincs, ráadásul a szurkolók körében is sokkal normálisabb a légkör, ugyanakkor forr a levegő minden meccsen.
Aztán kiestünk az A-csoportból egy évre rá, de azóta minden évben úgy indulunk neki az aktuális VB-nek (ez a második), hogy most is esélyesek vagyunk. Tavaly a döntő meccsen buktunk el Szlovéniával szemben, most pedig megint ott vagyunk a küszöbön: 19:15-től a Papp László Arénában Olaszországgal játszunk ki-ki meccset, tulajdonképpeni döntőt. Mit is lehetne mondani? Mint Szapporóban, most is sírni akarunk a végén. A helyszínen szurkoló szerencséseken kívül az ország a sport1-en nézheti, szurkolhatja, izgulhatja végig az sorsdöntő meccset. Hajrá és hajrá.

Kaland és izgalom egy kicsit más összeállításban, humorral és magyaros ízekkel keverve – ez a Csak semmi pánik, amely két évvel a Pogány Madonna után készült. A bűnsorozat egy Balatonba zuhant repülő, és az benne rejtőző kincsek köré szövődik, egy biztos, a Kern András alakította Kardos doktor igyekszik, a Bujtor István megformálta Ötvös Csöpi megoldja a dolgokat. Egy kis nosztalgia és vidám barakk 19:30-tól a Filmmúzeumon.

Akinek nem szombat a szombat foci nélkül, bőven van miből válogatnia, mi a Barcelona-Osasuna derbit ajánljuk, egyrészt mert a házigazda játssza ma a legszebb focit Európában, másrészt mert a vendégek közt ott találjuk a magyar Vadócz Krisztiánt, akinek jól szokott menni a nagy csapatok ellen. 20:00, sport2.

És ha még mindig nem volt elég nagyszabásból: Hollywood egyik legmonumentálisabb filmje 1964-ből, azaz amikor egy világbirodalom a maga képére alakítja egy másik bukását – gigászi freudi elszólás, „elmegfilmesítés” a Római birodalom bukása, melyben Christopher Plummer, Sophia Loren és a ma már egyszer látott Alec Guinness alakítják a világtörténelmet – azaz siettetik a sötét kora középkor kezdetét. 22:15, m2.

vasárnap

Húsvét vasárnapján, a nagy családi ebéd után, de akár még közben is szívesen elnézünk egy vitathatatlan magyar sikertörténetet, ahogy éppen rohangál és lő. Dzsudzsák Balázs a magyar foci feneketlen bugyraiból emelkedett ki, nem a szokványos „tehetséges vagyok, kicsit dolgozom, feltűnök, kimegyek nyugatra, lövök pár gólt, néha beraknak a csapatba, elkényelmesedem, hazajövök, nyugdíjba vonulok” (és ezzel itthon sikeresnek mondott) pályát látszik befutni, hanem egy teljesen különbözőt: nem állt meg a fejlődésbe az európai közép-sztárcsapat PSV-be kerülvén sem, bekerült állandóra a csapatba, sőt mára az egyik legjobb játékossá vált, akinek nemcsak elsül a lába párszor, de megtanult nyugati szinten látni a pályán, gólpasszai vannak, és mindenekelőtt alázata, és tuti, hogy nemsokára elviszi egy tényleges sztárklub – egyszóval ennek a történetnek a legújabb fejezetét nézhetjük meg 14:30-tól, amikor is a PSV-Feyenoord holland bajnoki meccs következik a sport1-en. Emlékszünk még, fél éve 10-0 lett a vége, úgyhogy biztos izgalmas lesz a visszavágást szomjazó Feyenoord és Dzsudzsákék összecsapása.

Folytatjuk a tegnapi alaptörténetet, a Star Wars-filmeket legbelül mindig a Rossz érdekelte, bár a Jó győzelme sosem volt kétséges. Ezért erősebbek egy hajszállal azok az epizódok, amikor a Rossz kerekedik fölül, lesz erősebb, szerez előnyt. Persze, hisz ahogy a művészetben mindig a tragédia, a bukás volt érdekesebb, eszményibb, megindítóbb, úgy nem lesz ez másként a tömegfilmek tömegfilmjében sem. A birodalom visszavág sokak személyes kedvence a hat film közül, a kétség és a gyötrelem, az árulás epizódja – 15:45-től az RTL Klubon.

A zsidók királyának mondta magát, tanítványai voltak, húsvét körül gyilkolták meg, mégsem Jézusnak, hanem Simonnak hívták. A Megváltó előtt élt próféta történetével érdemes így húsvét körül megismerkedni – Az első Jézus?, 17:00, National Geographic.

Párizst szeretni nem nagy kunszt, erről jól beszélni kissé nagyobb. A biztonság okáért jobb, ha az ügyben több véleményt hallgatunk meg, esetünkben 22 rendező hozott össze 120 percnyi vallomást, köztük olyanok, mint Ethan Coen, a Sikoly és Elm utca-filmek papája Wes Craven, Gerard Depardieu színész, Alfonso Cuarón vagy Tom Tykwer. Valamelyikük csak beletrafál (bár a legbiztosabb megoldás: megnézni az Amélie…-t) – Párizs, szeretlek!, 23:00, m2.

Ha a húsvét a(z) (ön)feláldozásról szól, az erőszak önkéntes elfogadásáról, nem túlzás egy olyan filmet ajánlani, amely az erőszak problémáját, az identitás eltörlésének nehézségeit, a múlt súlyát tárgyalja. Ez így persze nagyon fennköltnek hangzik, holott egy látszólag egyszerű bosszúfilmről beszélek, David Cronenberg Az erőszakos múlt című filmjéről. A Viggo Mortensen által alakított Tom Stall éli egyszerű életét családjával egy kis amerikai városban, amikor egy eset miatt bekerül a tévébe, ami után rossz arcú idegenek érkeznek, és állítják, nem is Tom Stallnak hívják. Hogy is lehet ez? Az erőszakos múlt, 0:35, Cool.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik