Kultúra

Elhunyt a legendás filmrendező

Életének 86. évében elhunyt Sidney Lumet, a 12 dühös ember és a Gyilkosság az Orient-expresszen című filmek rendezője.

Az amerikai művész rákbetegségben hunyt el manhattani otthonában szombaton.

Sidney Lumetet a 20. század második felének legnagyobb filmrendezői között tartják számon.

A Henry Fonda főszereplésével készült 12 dühös ember című drámával elnyerte a berlini filmfesztivál díját, az Arany Medvét. Ugyanezért a filmért és majdnem 20 évvel később a Hálózat című alkotásért megkapta a legjobb rendezőnek járó Golden Globe-díjat.

Noha öt különböző filmmel is jelölték a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjra, ezt végül nem kapta meg, de 2005-ben életműdíjat adományozott neki az Amerikai Filmakadémia.

Pályafutása során több mint félszáz filmet forgatott; többek között olyan nagy színészekkel dolgozott együtt, mint Marlon Brando, Katherine Hepburn, Al Pacino, Sean Connery.

Sidney Lumet vitte filmre 1974-ben Agatha Christie Gyilkosság az Orient-expresszen című népszerű bűnügyi regényét Ingrid Bergmannal a főszerepben. Szintén ő rendezte az egy évvel korábban a Serpico című krimit, amely a New York-i rendőrség és a szervezett bűnözés összefonódásáról szól, és amelynek főszereplője, Al Pacino a filmbeli alakításáért Golden Globe-díjat kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik