Kultúra

Százmilliót kap a Makovecz-féle művészeti szervezet

Az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben olvasható. A Magyar Művészeti Akadémiát az új alkotmány név szerint is említené.

Az összeg elkülönítéséről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdai számában olvasható.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az akadémia a Fidesz-KDNP jelenleg is parlamenti tárgyalás alatt álló alaptörvény-javaslatában is szerepel. A “Szabadság és felelősség” fejezet IX. cikke – amely úgy fogalmaz, hogy Magyarország védi a tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanulás és a tanítás szabadságát – rögzíti: “Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia és a felsőoktatási intézmények tudományos és művészeti szabadságát, az állami intézmények bevételeivel és vagyonával, valamint a közpénzből nyújtott támogatásokkal való felelős gazdálkodás érdekében — törvényben meghatározott keretek között — biztosítja szervezeti önállóságukat”.

A Magyar Tudományos Akadéimának már létezik egy társszervezete ( a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia), amelyet 1992-ben a különböző művészeti ágak képviseletére hoztak létre, az akkori MTA elnök, Kosáry Domokos akadémiai reformjának részeként, a művészeti élet ismert alakjait is bevonó előkészítés után.

A Makovecz-féle Magyar Művészeti Akadémia ennek ellenszervezeteként jött létre pár hónappal később. Az MMA egy 166 határon inneni és túli tagot tömörítő társadalmi szervezet, amely nem a nagyközönségnek, hanem saját tagjainak szolgál fórumként. Weblapjukon az egyesület működésére egy általuk szervezett nyelvészeti konferencia és egy bibliafesztivál utal.

AJÁNLOTT LINK:
Alkotmányba betonoznák a Makovecz-akadémiát (Index.hu)
A MMA weboldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik