Kultúra

A tévében: Nagy Sándor, David Hasselhoff, Biszku Béla

Tanulságos és kérdéseket ébresztő dolgokat látunk ma, még ha azok nem is voltak benne a művek alapkoncepcióiban.

Rögtön kezdjük is egy érdekességgel, a tunéziai, egykor hatalmas, több tízezer embert számláló zsidó közösségből mára csak hírmondó maradt, a javarészük átköltözött Izraelbe. De az évszázados kulturális jellegzetességeket, emlékeket nem lehet kitörölni a kollektív tudásból – A csodálatos idegen című dokumentumfilm múltját és jelenét tárja fel ennek a speciális közösségnek a Duna II. Autonómián 19:30-tól.

Mi lehet jobb egy filmnél David Hasselhoff-fal? Egy film Hasselhoff-fal és Linda Blairrel, akinek első szerepe rögtön Oscart hozott: 1974-ben az Ördögűzőben tornáztatta a nyakát. Blairre szépen rá is szorult a megszállott, ördöggel cimboráló lány skatulyája, ahonnan nyilván kitörni vágyó, ellátogatott olyan filmekbe, mint ez itt, az Óvatlan fejvadászok (milyen magyar cím ez már?), melyben a drogbáró lányát alakítja, akiért az úszómesterek királyát szalajtják el. Ezt az 1989-es kalandfilmet csak azok nézzék meg a Filmmúzeumon 21:00-tól, akik szívesen feláldoznak némi időt, hogy szórakozzanak kicsit.

Máshogy elgondolkodtató Máriássy Félix filmje, a Csempészek. A Szabó Pál regényéből készült filmet annak idején egy PB-ülésen Biszku Béla selejtes természetűnek nevezte, amelyet nem lett volna szabad moziba engedni. Ugyanakkor a szakma Márássy egyik legjobb, modernista művének tartja a 30-as években, a magyar-román határnál játszódó, sorsról, nyomorról, kapzsiságról szóló történetet. A következő kérdés pedig az, hogy ma hogy működik a Csempészek. Erre a választ szintén 21:00-tól a Duna TV-n lehet megkapni.

Hogy Bruce Willis miért vállal el olyan szerepeket, amiben áltszólag semmi különös kihívás nincs, nem tudni, de megteszi, így járt a 2005-ös Túszjátszma című filmmel is, amelyben kopaszon és bajusz nélkül láthatjuk. Az egyik akciójában csődöt mondott túsztárgyaló kisvárosi rendőrparancsnok lesz, ám hamar erős déja vu-érzése lesz, mert pár tinédzser túszokat ejt egy gazdag ember házában. Aki szereti, ha a világ meglepetések nélkül forog, legfeljebb a Hold jön egy kicsit közelebb, sehol egy csavar, egy mellbevágó meglepetés, akkor a Túszjátszma az ő filmje lesz – 21:20-tól a Coolon.

Összegezvén a mai napot; a fegyveres erők, a dráma, a kapzsiság, a sárm és az egzotikum egyszerre találkozik a következő történelmi műsorban. A perzsa uralkodó III. Dareiosz és a makedón Nagy Sándor hatalmas jelentőségű és hatású csatája, a gaugamelai összecsapás i. e. 331-ben zajlott, ahogy a nevéből is egyértelmű, Gaugamelánál. Vagy másutt. Ugyanis ennek a (egyebek mellett perzsa taktikai hibáknak köszönhető) makedón győzelmet hozó csatának a helyszínét pontosan még ma sem ismerjük. Ennek a felkutatására vállalkozott Michael Wood angol történész, s kutatásaiból, melyet Irakban folytatott, született meg a Nagy Sándor döntő csatája című ismeretterjesztő film. Úgyhogy 21:20-tól a Spektrumon kiderül, sikerült-e rátalálni a perzsa uralkodó által kiválasztott csatatérre, vagy a sokadik amerikai „sivatagi vihar” elsöpörte-e azt is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik