Kultúra

Péntektől Budapesti Tavaszi Fesztivál

A rendezvénysorozat jegyében 17 nap alatt 97 koncertet, színházi előadást, kiállítást, táncprodukciót és egyéb programot láthatnak az érdeklődők.

A Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) idén Magyarország EU-elnöksége és Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jegyében rendezik meg.

A fesztivál nyitónapján tartják a Thália Színházban Fekete Gyula Excelsior! című új operájának ősbemutatóját. A Liszt Ferenc magánéletének egy különösen feszült és válságos időszakát feldolgozó zenedráma a Tavaszi Fesztivál felkérésére született.

A nagy zeneszerző-zongoristát több koncert is megidézi, a Liszt Emlékmúzeumban Liszt és Budapest címmel nyílik tárlat, a Kogart Házban pedig kamaraesteket rendeznek, amelyeken különlegességek csendülnek fel.

Magyarország soros európai uniós elnökségének jegyében országhatárokon átívelő koprodukciók is helyet kaptak a BTF programjában.

A fesztivál megemlékezik Bartók Béla születésének 130. évfordulójáról is: a zeneszerző március 25-i születésnapján a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hagyományos koncertjén Bartók I. nagyzenekari szvitje hangzik el.

A fesztivált kísérő Fringe Fesztivál, amely 2010-ben Pécsett vendégeskedett, idén visszatér Budapestre, hogy a belvárosban nyújtson bemutatkozási lehetőséget az ifjú tehetségeknek.

AJÁNLOTT LINK:
A BTF weboldala
Budapesti Tavaszi Fesztivál – Európa és Liszt jegyében (eu2011.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik