Kultúra

A tévében: hősi nők, anarchisták, blues – kokárdával

Ma a háttérbe szoruló, de annál érdekesebbekre világítunk rá forradalmian, hogy ne csak a kenetteljesen hazug beszédek bosszúságára emlékezzünk.

Március idusán természetesen az összes tévé Petőfivel és Jókaival van tele, a vonatkozó magyar filmtörténeti állomány nagy része megtekinthető lesz. Lehetne ezekből is szemelgetni, de az 50-es, 60-as, 70-es évek sokstatisztás nagyágyúi mellett elnyomott szerepe kényszerült kisebb alkotásokra világítanánk rá.

Rögtön 14:50-kor A szabadság asszonyai címen dokumentumfilmet láthatunk, melyben egy irodalomtörténész segítségével idézzük fel a forradalom és szabadságharc férfialakjai mellett kissé háttérbe szorult/húzódott nőalakjait – jelentőségüket mi sem mutatja jobban, mint a napjainkban zajló észak-afrikai és egyéb arab országok népi megmozdulásaiban oly kiemelkedő női részvétel. Volt, akit a megtorlás során nyilvánosan aláztak, szégyenítettek meg, hogy férje még abban az órában fővelőtte magát, de Szendrey Júliának a nép nem bocsájtotta meg, hogy férjhez mert menni Petőfi halála után (ez a költészet hatalmát is mutatja, hisz a Szeptember végén-ben már előre kimondatik az ítélet), illetve a közvélemény szuverén alkotóként soha, mindig csak Petőfi özvegyeként tudott rá tekinteni, így a 39 éveskorában rátörő halál leginkább megváltás volt neki. Hogy tehát többé ne csak a férfiakra gondoljunk 1848 kapcsán, kapcsoljunk a Duna TV-re.

Na de vissza kicsit a mai nap fő alakjára, a Nemzeti Múzeum lépcsőinál verset soha nem szavaló Petőfi Sándorra, akinek egyik legjobb művéből, a radikálisan kiábrándult Az apostolból 1991-ben készült tévéjáték. Nem is akármilyen, a főszereplő elkeseredett anarchistát, Szilvesztert Kaszás Gergely alakítja, de Törőcsik Mari, Andorai Péter, Bán János mellett két olyan nagy tehetség és kiváló színész is látható lesz, akik már sajnos nincsenek köztünk, és igen fiatalon haltak meg: Ternyák Zoltán és Balkay Géza. 15:55, egy igazán radikális demokrata látomása az m2-n.

Petőfi ez is, csak másképp: Ferenczi György, a Rackajam és a Kossuth szakállas honleányok a költő felvidéki Úti leveleit és a verseit adják elő zenés-modern változatban, s a dalok köré egy keret-előadás is épült. Petőfi tehetségét mutatja, hogy bluesban, rockban elmondva is hat, működik műveinek java, erről az m1-en 16:35-től bizonyosodhatunk meg A költő utazása című műsorban.

Hősiesség, önfeláldozás és diadal – amikor napjainkban a szerencsésebb nemzetek a háborút nemzetek elleni sportviadalokkal szimbolizálják, egy BL-meccs joggal kapcsolható március 15-hez. Nem is akármilyen, a tavalyi döntő ismétlődik meg immáron a nyolcaddöntőben, annak is a visszavágójára kerül sor, az első meccsen a Bayern München Milánóban tudott nyerni Gomez 90. percben rúgott góljával az Internazionale ellen. De hogy a csata után a háborút is megnyeri? Vasvári, Petőfi lelkülete ki mellé áll? Meglátjuk a TV2-n 20:25-től.

Végül a sok kokárdától, néptánccsapattól, politikusi beszédtől (melyben mindenki úgy próbálja kisajátítani az ünnepet, hogy nyomatékosan felszólít az ellenkezőjére), tüntetéstől kissé megfáradtan jöjjön egy kis horror. A thaiföldi-hongkongi film tulajdonképpen Bulgakov Mester és Margeritájának nagy állítását igazolja: a kéziratok nem égnek el. Pontosabban nem törlődnek le a számítógépről nyomtalanul, amit egy írónő bán, mert egyszerre csak horroregényének színhelyén találja magát. A legjobb horror-vidék mostanság Kelet-Ázsia, üdvözlettel a Re-cycle című film az RTL Klubon, kicsit megelőlegezve a másnapi munkanapot is, 23:55-től.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik