Po, a nagyhasú panda kalandjai folytatódnak. Még csak most tanult meg kungfuzni, máris veszély fenyegeti a világot. Sötét erő, melynek nyomán eltűnnek a legnagyobb mesterek, és amely elpusztíthatja a kungfut. Így a Sárkányharcosnak és öt társának ez alkalommal a sötét erőt képviselő farkasokkal kell felvenniük a harcot.
A Dreamworks a folytatás előzetesében ugyanolyan szépen kidolgozott látványvilágot ígér, mint az első részben, csak még látványosabb akciójelenetekkel. Szokás szerint kiaknázzák a kínai kultúra által adott elemeket, mint a papírsárkány, a kalligráfia vagy a taoista bölcsességek. Hangulati aláfestő elemként pedig a Ponyvaregény főcímzenéje szolgál a Black Eyed Peas-féle változatban.
A Kung Fu Panda 2. a tervek szerint idén július 3-án kerül a hazai mozikba.