Kultúra

Rövidesen új főigazgatói pályázat az Operaházban

Az új pályázatig meghosszabbítják Horváth Ádám miniszteri biztos kinevezését.

Horváth Ádámot szeptember elején nevezték ki hat hónapra a dalszínház miniszteri biztosává, megbízatása napokon belül lejár. A tárca közlése szerint a miniszteri biztos kinevezésének meghosszabbítása folyamatban van, de az csak addig szól majd, amíg ki nem nevezik az új főigazgatót.

Ezzel kapcsolatban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtóirodája azt közölte, hogy a pályázat előkészítése folyamatban van, a kiírás hamarosan megjelenik. Horváth Ádám az operaház következő évadáról tartott szerdai tájékoztatón azt mondta, ha a minisztérium kiírja a pályázatot, indul a főigazgatói posztért.

A költségvetési zárolások a Magyar Állami Operaházat is érintik. Horváth Ádám szerdán konkrét összeget nem akart megnevezni, mert – mint fogalmazott – bízik abban, hogy lehet még mérséklésről tárgyalni. Az MTI információi szerint 700 millió forintról van szó.

Az államháztartási egyensúly megőrzéséhez szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat a NEFMI támogatási előirányzatából összesen 39 milliárd 204,7 millió forint zárolását rendelte el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik