Kultúra

Bírósági döntések: nincs veszélyben a Class FM

A Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdai, a frekvenciapályázatokat érintő döntését a rádió vezérigazgatója kommentálta.

A Class FM érvényes műsorszolgáltatási szerződéssel rendelkezik, sugárzási joga nincs veszélyben – mondta Turi Árpád.

A kereskedelmi rádió vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a Class FM maradéktalanul eleget tesz a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal fennálló szerződésének, amelyre az LB ítélete nincs hatással. Mint mondta: az ügyet a Danubius Rádió és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogutódja közötti jogvitának tekintik, amely azonban nem veszélyezteti a Class FM frekvenciáját és érvényes pályázaton elnyert műsorszolgáltatási jogosultságát.

Az ORTT 2009-es pályázata nyomán a Danubius Rádió helyett az Advenio Zrt. által működtetett Class FM, a Sláger Rádió helyett pedig az FM 1 Konzorcium által működtetett Neo FM köthetett műsorszolgáltatási és szerződést hét évre. Ezután a Danubius az ORTT és az Advenio, a Sláger pedig az ORTT és az FM 1 Konzorcium ellen indított pert, kérve annak megállapítását, hogy jogsértő volt a pályáztatás, és hogy legyenek semmisek az annak alapján kötött műsorszolgáltatási szerződések, továbbá kérte, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot.

A polgári bíróságok első és másodfokon is mindkét eljárásban annyiban helyt adtak a felperesek keresetének, hogy kimondták a pályáztatás jogszerűtlenségét azért, mert az Adveniót és az FM 1 Konzorciumot tulajdonosi szerkezete miatt ki kellett volna zárni a pályázatból. Azoknak a kereseti kérelmeknek viszont nem adtak helyt, amelyek az új műsorszolgáltatási szerződések semmisségének kimondására és az eredeti állapot helyreállítására irányultak, így a Class FM és a Neo FM azóta változatlanul sugározhat.

A jogerős döntések ellen az ORTT és a két nyertes pályázó nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bírósághoz azért, hogy teljes egészében utasítsák el a Danubius, illetve a Sláger keresetét.

Az LB két szerdai felülvizsgálati tárgyalásán eltérő döntéseket hozott, amelyről itt olvashat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.