Kultúra

Oscar-díj: rohamtempóban kell köszönetet mondani

Mindössze 45 másodperc lesz a győztesek beszédjére a vasárnapi Oscar-gálán. Az eddigi leghosszabb beszéd öt és fél perces volt.

A díjazottakat több mint egymilliárd ember figyeli a televíziók képernyője előtt, így nem csoda, ha úgy érzik, nagy rajtuk a nyomás. Volt, aki igen rövidre fogta beszédét: Alfred Hitchcock rendező – akit ötször jelöltek, és végül életműdíjat kapott: például mindössze annyit mondott a színpadon: “köszönöm”. Még hozzáfűzte, hogy “mindenkinek nagyon köszönöm”, de akkor már kikapcsolták mikrofonját.

Annál hosszabban beszélt viszont 1943-ban honfitársa, Greer Garson, aki a Mrs. Miniver című háborús drámában nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart. A színész öt és fél percig szónokolt – ez volt az eddigi leghosszabb beszéd – , ezután a filmakadémia időkorlátot vezetett be.

Az idei év kitüntetettjei 45 másodpercig tarthatják maguknál a szót. A színpadon állva a győztesek egy órát látnak majd, rajta a visszaszámlálással. A rendelkezésre álló idő végeztével a tervek szerint a zene felerősödik, és végül elnyomja a büszke győztes hangját.

Mióta tiltják, hogy más vegye át a díjat valaki helyett? Ki ugrált a színpadon örömében és ki mondott beszédében köszönetet harminckétszer? Olvassa el itt.

AJÁNLOTT LINK:
“Velős” beszédet várnak az Oscar-díj győzteseitől (bumm.sk)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik