Kultúra

Fischer Iván vezeti Németország legnépszerűbb zenekarát

A jövő évadtól Fischer Iván lesz a vezető karmestere Berlin legnépszerűbb zenekarának, a Konzerthausorchesternek.

Fischer Iván többszörös kihívás előtt áll Berlinben. A vezető karmester posztja mellett ő lesz a Konzerthaus főzeneigazgatója is. Ebben a minőségben az a feladat vár rá, hogy elismert zenepedagógusként még szélesebb rétegeket nyerjen meg az intézmény rendszeres látogatóinak.

Fischer Iván a berlini intézmény sajtóértekezletén megköszönte a szívélyes berlini fogadtatást, és elmondta, hogy csak a zenekar számos tagjával folytatott beszélgetés után mondott igent az felkérésre, így derült ki ugyanis, hogy egy hullámhosszon van a zenészekkel.

Az 1952-ben alapított Konzerthaus viszonylag fiatal zenekarnak számít, Németországban mégis neki van a leghűségesebb és legnagyobb számú bérletes közönsége (az együttes különböző koncertsorozataira 12 ezren váltanak évente bérletet).

Berlin polgármestere, Klaus Wowereit a kinevezésrõl így nyilatkozott: “Fischer Iván személyében a Konzerthausnak egy világszerte elismert sztárkarmestert sikerült Berlinbe csábítania.”

Kurt Sanderling világhírű karmester, a zenekar korábbi zeneigazgatója így kommentálta a kinevezést: “Nagyon örülök, hogy Fischer Iván lett az új vezető karmester. A 90-es években ismertem meg, amikor zenekaránál vendégkarmester voltam. Már akkor nagy híre volt mint kiemelkedő zenekarnevelőnek. Zenészeinkkel beszélgetve is mondhatom: jobbat nem is lehetett volna választani.”

Fischer Iván a bejelentést kommentálva hangsúlyozta, hogy új posztja semmiben nem fogja csökkenteni a Budapesti Fesztiválzenekarnál végzett munkáját.

AJÁNLOTT LINK:
Fischer Iván lett a berlini Konzerthaus zeneigazgatója… (bfz.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik