Kultúra

A MOKÉP-igazgató nekiment Tarr Bélának

A torinói ló magyar forgalmazójának igazgatója már nem is sajnálja annyira, hogy a rendező nem akar többet rendezni.

Tarr Béla a berlini filmfesztiválon a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI fődíját, valamint a zsűri nagydíját, az Ezüst Medve-díjat is megkapta A torinói ló című filmjéért. A másnapi, Der Tagesspiegelnek adott, a kormányt élesen bíráló nyilatkozatára Szőcs Géza kulturális államtitkár úgy reagált, hogy a rendező “nem szó szerint azt mondta, amit az újság a szájába adott”, Gulyás Balázs, a MOKÉP igazgatója pedig sajtóközleményben reagált.

“Ahelyett, hogy ezen díjnak most minden magyar önfeledten örülne és büszke lenne rá, arra kényszerülünk, hogy a rendező győzelmi mámorban elhangzott könnyelmű kijelentéseit elemezgessük”, írja sajtóközleményében Gulyás Balázs.

A torinói ló alkotójának berlini nyilatkozatával nem az a gond, hogy könnyelműen tette, hanem hogy egészen egyszerűen valótlanságokat tartalmaz.”, folytatja a MOKÉP-igazgató. Olvassa tovább Gulyás Balázs nyilatkozatát.

AJÁNLOTT LINK:

Tarr Béla szerint a kormánynak kell távoznia, nem neki (Origo.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik