Kultúra

A fa [filmpremier]

Hamisítatlan női film egy fáról és egy családról Ausztrália kellős közepén – olyan jó lehetne, és olyan felesleges lett.

Ki tudja, miért várt Julie Bertucelli hét évet első filmje óta, mindenesetre a 2003-as Mióta Otar elment igazi csemege volt, finom, kiérlelt, pontos kézzel vezetett, mégis egyszerű történet, különösen azok értékelték, akik szeretik az átgondoltan több nyelven beszélő filmeket (ilyen volt Abbasz Kiorasztami Hiteles másolata is).

Hét év után pedig most itt A fa, egy regényadaptáció, melyre ha egy jelzős szerkezetet kéne keresni, a női film lenne az. Jó, jó, tudom, ilyen nincs, vagy ha mégis, hát az nem az, pedig most minden e mellett az értelmezés mellett szól.

Ausztráliában éldegél egy család, négy gyerek és a negyvenes éveikhez közeledő szülők, minden rendben, házukat épp most helyezték el egy megtermett fa tövében ( a castingon egy 1880 körül ültetett, lélegzetelállítóan terebélyes fügefa lett kiválasztva), ám hirtelen itt a tragédia, az apa szívrohamot kap, és meghal.

Mindez fejbe kólintja az addig kényelmes körülmények között, csak a gyerekekre koncentrálva élő feleséget, illetve most már özvegy Dawnt (Charlotte Gainsbourg), akinek hirtelen kéne elvégeznie a gyászmunkát, folytatni a gyereknevelést, pénzt keresni, feltalálnia magát. A harmadik gyerek, Simone pedig ráadásul azzal jön, hogy apja a nagy fába költözött, és minden percét az ágak közt tölti – és e vélekedésre mintha a történések sem cáfolnának rá.

Bertucelli filmje egy nő mindennapi harcainak és küzdelmeinek lírai története is lehetne, ha nem lengné be valami hamisság az egész filmet – az alkotói meghatódottság túl ragacsossá teszi ezt a mozit. A mindig tökéletes Charlotte Gainsbourg is széteső, lötyög a szerepben, egyedül a Simone-t alakító Morgana Davies telitalálat, vaskos ausztrál akcentusa, vadsága, érzékenysége kibontakozik a vásznon.

De amúgy A fa egy felesleges, az európai átlagos fesztiválmozik sorából egy centivel sem kilógó darab.

The Tree – színes, feliratos, francia-ausztrál filmdráma, 100 perc, 2010, rendező: Julie Bertucelli, író: Judy Pascoe, forgatókönyvíró: Julie Bertucelli, Elizabeth J. Mars, zeneszerző: Grégoire Hetzel, operatőr: Nigel Bluck, producer: Laetitia Gonzalez, vágó: François Gédigier, szereplők: Charlotte Gainsbourg (Dawn O’Neil), Morgana Davies (Simone O’Neil), Marton Csokas (George), Christian Byers (Tim), Tom Russell (Lou), Gabriel Gotting (Charlie), Aden Young (Peter), Penne Hackforth-Jones (Mrs. Johnson)

Hazai bemutató: február 17.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik