Kultúra

Értekezlet a Magyar Mozgókép Közalapítvány jövőjéről

A pénteki minisztériumi értekezlet a magyar filmfinanszírozás kérdését, a filmkultúra és a mozik sorsát is érintette.

A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) alapítóinak részvételével, és annak jövőjéről tartottak értekezletet pénteken a közalapítvány átalakításában és ügyeinek kivizsgálásában érintett három tárca képviselőinek jelenlétében.

A magyar filmfinanszírozás kérdését, a filmkultúra és a mozik sorsát is érintő értekezlet után Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára az Indexnek nyilatkozott.

Az államtitkár közléséből kiderül, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakmai kérdésekben egyeztet majd az érintettekkel, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium feladata a vagyoni helyzet felmérése lesz, a KIM pedig – a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal bevonásával – a kialakult helyzet jogi (és adott esetben személyi felelősségi) értékelését végzi, és az NFM-mel együtt javaslatot dolgoz ki arra, hogy az adott közfeladatot milyen szervezeti formában lehet felelősséggel, és hatékonyan ellátni.

Az MMKA-t érintő vizsgálatról Gál András Levente az Indexnek elmondta, hogy “az első megállapítások februárra várhatóak, és március végéig sor kerül arra az újabb alapítói értekezletre, ahol az MMKA sorsáról is döntés születhet”.

Az alapítványnak mintegy ötmilliárd forintnyi tartozása, kinnlévősége van, amelyért a kormány “a sajátos szerződéses rendszer alapján semmilyen magánjogi felelősséggel nem felel”, de a közalapítvány ügyeinek rendezésében “a költségvetés lehetőségeihez képest mindent megtesz”.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a nemzeti filmipar megújítása a kijelölt kormánybiztos, Andy Vajna feladata lesz, ő azonban megbeszélésen nem volt jelen.

“Külön, de a három tárcával szoros együttműködésben hajtja végre feladatát a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, akinek hangsúlyozandóan nem feladata a megörökölt MMKA-s helyzet konszolidációjában való közvetlen részvétel” – indokolta a producer értekezletről való távolmaradását a közigazgatási államtitkár.

További részletek a Magyar Mozgókép Közalapítvány sorsát érintő megbeszélésekről és a magyar filmipar átalakításáról az Index.hu összeállításában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik