Kultúra

Kormánybiztos lesz Andy Vajna

A világhírű producer a nemzeti filmszakma megújításáért lesz felelős.

A kormány döntése értelmében Andrew G. Vajna dolgozhatja ki a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására, valamint az ezzel összefüggő kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégiát – írta meg az Index.

A filmszakma idén az eddigi 5,42 milliárd helyett 4,36 milliárdos állami támogatásban részesül, a filmipar fejlesztésére kétmilliárdot különítettek el. Az Index információi szerint Vajna több meghallgatáson is részt vett, legutóbb Navracsics Tibornál járt. Az új kormánybiztos munkáját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium segíti majd.

A Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság közleménye szerint Vajna feladatkörébe tartozik, hogy részt vegyen a filmszakmát és az audiovizuális politikát érintő kormányzati döntések előkészítésében, és az ilyen jellegű kormányzati előterjesztéseket véleményezze.

Mint korábban írtunk róla, a Magyar Mozgókép Közalapítvány – amely az 1990-es évek óta dönt a magyar filmek állami támogatásáról – felelőtlen gazdálkodása a filmfinanszírozás újragondolására késztette a magyar kormányt. Az alapítvány büdzséjét alaposan csökkentették, és soron kívüli ellenőrzését rendelték el.

AJÁNLOTT LINKEK:

Kormánybiztosnak nevezik ki Vajnát (Index)
Andrew G. Vajna (Wikipédia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik