Kultúra

Elhunyt a James Bond-filmek zeneszerzője

John Barry ötszörös Oscar-díjas brit zeneszerző szívrohamban hunyt el.

A zeneszerzőt 77 esztendős korában érte a halál.

Kollégája, David Arnold, aki maga is komponálta 007-es filmek zenéjét, úgy nyilatkozott a BBC rádióban, hogy az egész James Bond-széria sokkal kevésbé lett volna átütő, ha nem John Barry írta volna a zenéket hozzá.

John Barry filmzene iránti érdeklődése gyerekkorában gyökerezett. Mozitulajdonos családba született 1933-ban Yorkban, és már 15 évesen egyedül kezelte a vetítőgépet a helyi Rialto filmszínházban. Pályafutása során több mint 100 filmalkotás zenéjén dolgozott.

A 007-es brit titkosügynök kalandjai közül összesen tizenegy film, többek között a Goldfinger, az Oroszországból, szeretettel vagy a Csak kétszer élsz zenéjét szerezte. Az Amerikai Filmakadémia Oscar-díjait a Farkasokkal táncoló, a Távol Afrikától, Az oroszlán télen és az Elza, a vadon szülötte című filmek dallamaiért vehette át. (Utóbbiért kettőt, a legjobb filmzene és a legjobb betétdal kategóriában is.)

Az egyik leghíresebb motivumról, a Dr. No zenéjéről máig eldöntetlen, hogy ő vagy a film zeneírási munkáihoz szerződtetett Monty Norman írta-e. A szerzőség kérdését 1997-ben még a londoni bíróság is tárgyalta, miután Monty Norman kifogásolta, hogy a The Sunday Times John Barry-t nevezte a híres téma szerzőjének. A bíróság ítélete szerint a zenei motívumot “legalább fele részben” Norman mondhatja magáénak, igaz, John Barry sohasem tagadta, hogy a dallamot kollegája szerezte. Ami biztos, hogy a dallam továbbfűzése és hangszerelése John Barry nevéhez fűződik.

Erről a témáról van szó:

A Távol Afrikától zenéjét minden kétséget kizáróan John Barry szerezte:

A Brit Filmakadémia 2005-ben John Barryt legrangosabb kitüntetésével, tagsággal jutalmazta.

AJÁNLOTT LINK:

Meghalt John Barry, a filmslágerek zeneszerzője (Velvet)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik