Kultúra

Az Index fotóriportere kapta a Sajtófotó Pályázat nagydíját

323 fotós több mint nyolcezer felvételéből válogatott a zsűri.

A 29. Magyar Sajtófotó Pályázat idei anyagában két természeti csapásról, a vörösiszap-katasztrófáról és a tavaszi árvizekről készített felvételek domináltak – emelte ki az eredményhirdetés előtt Eötvös Pál, a pályázatot meghirdető Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke.

A sajtófotó-pályázat a MÚOSZ legnagyobb rendezvénysorozata, ez évről évre megmutatkozik mind a pályázók számában, mind a legjobb munkákból rendezett kiállítás nagy látogatottságában.

A nemzetközi zsűri elnöke idén Tamas Szlukovenyi (Szlukovényi Tamás) kanadai állampolgár, World Press Photo-díjas fotográfus volt. A zsűriben három magyar tag mellett további három külföldi szakember is helyet kapott.

A 29. Magyar Sajtófotó Pályázatra 323 szerző 8548 felvételt küldött be.

A pályázatban meghirdetett kategóriák között idén nem osztották ki a Művészet (egyedi) kategória I. és III. díját. A Természet és tudomány (egyedi) kategóriában ugyanakkor rendkívül erős mezőny indult, amit az egy-egy I. és III. díj mellett kiosztott három II. díj is jelez.

A legkiemelkedőbb teljesítményért járó MÚOSZ-nagydíjat Huszti István, az Index fotóriportere érdemelte ki Túlélők című fotójával. Mint a fotográfus elmondta, a vörösiszap-katasztrófa után készített felvételén azt a pillanatot örökítette meg, amikor egy házát és minden ingóságát elvesztő asszony magához öleli három nap után megtalált, átázott macskáját.

AJÁNLOTT LINK:
Magyar Sajtófotó Pályázat – Huszti Istváné a nagydíj (STOP.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik