Kultúra

Nem láthatjuk moziban az év magyar sikerfilmjét

A Pál Adrienn című, több nemzetközi díjat nyert film mozipremierje január 13-án lett volna.

A gyártó KMH Film és a forgalmazó Mozinet szerint Kocsis Ágnes filmje a támogatási rendszer és a filmszakma körüli bizonytalanság miatt nem kapja meg azt az összeget, amelyre a forgalmazáshoz – és a film szerzői jogainak tisztázásához – szüksége lenne.

A problémák rendezéséig a film mozi-, tévé, DVD-forgalmazása sem itthon, sem külföldön nem lehetséges, a Pál Adriennt így jelenleg kizárólag filmfesztiválokon lehet vetíteni.

A Kocsis Ágnes rendezésében készült film az elmúlt hónapokban sorra gyűjtötte be a nemzetközi elismeréseket. Tavasszal Cannes-ban a kritikusok nemzetközi szövetségének FIPRESCI-díjával ismerték el, de díjazták többek között a rigai, zürichi és moszkvai fesztiválokon is.

A filmet itthon eddig mindössze két fesztiválon, a CinePécsen, illetve a miskolci CineFesten láthatták a nézők.

A KMH Film már novemberben jelezte, hogy a Pál Adrienn mozibemutatója késhet, mivel a film zenei jogdíjait nem sikerült rendezni, és a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) körül kialakult helyzet és a filmfinanszírozás jelenlegi bizonytalanságai miatt a film nem tud pályázni, és kiaknázni azokat a lehetőségeket, amelyek eddig a hasonló besorolású filmek mozibemutatóját segítették.

Előzetes:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik