Kultúra

Szőcs Géza: keressék meg a filmesek az eltűnt pénzt!

A kultúráért felelős államtitkár vasárnap egy rendezvényen közölte, hivatalosan is válaszolni fog a Magyar Filmművészek Szövetségének keddi levelére.
Kapcsolódó cikkek

Szőcs Géza vasárnap részt vett azon a budapesti tájékoztatón, ahol Placio Domingoval, a világhírű operaénekessel közösen bejelentették: jövőre Los Angelesben bemutatják Erkel Ferenc Bánk bánját. A tájékoztató végén az államtitkár megerősítette, hogy válaszolni fog a filmesek keddi nyílt levelére. Arra a kérdésre pedig, hogy a filmesek aggódnak, jövőre nem lesz pénz az alkotásokra, az államtitkár azt mondta: “azok, akik a pénzügyek felett rendelkeznek, azt mondják, ha a filmeseknek olyan fontos, miért nem keresik meg, hogy hova lettek az eltűnt milliárdok?!”

A magyar filmesek a nyílt levélben azt írják: “a 2011-es költségvetésben a kormány egymilliárd-harmincöt millió forintot különített el, ami kevesebb, mint egyötöde a 2010-es támogatásnak. Ez a pénz a Magyar Mozgókép Közalapítvány kötelezően ellátandó feladatainak költségeit sem fedezi, nemhogy új filmes produkciók létrehozását…. ” Mint írják nyitottak minden pozitív kezdeményezésre, ennek hiányában azonban kénytelenek megállapítani, hogy a kormány kimondta a halálos ítéletet a magyar filmre. A levélben felszólítják a kormányt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a filmszakmát a támogatással kapcsolatos terveiről!

AJÁNLOTT LINK:

A Filmművészek szövetsége tájékoztatást vár a Kormánytól (http://magyar.film.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik