Kultúra

Pluszmilliárd a könyvtáraknak és az irodalomnak

Évi egymilliárd forintos kerettel indul 2011 januárjában az olvasás- és könyvkultúra fejlesztését célzó Márai-program.

Ezt Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára jelentette be.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) 2006-ban kezdeményezte, hogy skandináv minta alapján az állam Magyarországon is támogassa a nemzeti kultúra körébe tartozó könyvek könyvtárakba jutását.

Szőcs Géza elismerte, hogy a tervezetet az új kormány problematikusnak és sérülékenynek ítélte, mivel úgy tűnt, konfliktusokat gerjeszt.

Az új koncepció hosszú szakmai egyeztetések után született meg. Az államtitkár szerint a program “műközpontú” lett, fő célpontját az olvasók jelentik, de a könyvtárak mellett az alkotókat is támogatja.

A Márai-program lebonyolítására a Nemzeti Kulturális Alapon (NKA) belül két ideiglenes szakmai kollégium jön létre.

Az évi egymilliárd forintból 800 millió forint jut magyarországi és határon túli magyar könyvtáraknak könyvvásárlásra, 40 milliót fordítanak a magyar nyelvű alkotók számára kiírt alkotói támogatásokra, és 95 millió forintot szánnak a kezdeményezés népszerűsítésére, honlapjának létrehozására, író-olvasó találkozók szervezésére.

A fennmaradó összegből az NKA magyar műveket megjelentető külföldi kiadókat támogat, és az fordítói ösztöndíjakat ír majd ki.

AJÁNLOTT LINK:
Egymilliárd forinttal indul januárban a Márai-program (Kultúra.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik