Kultúra

A tévében: a görénytől a Metropolisig

Hétvégi tévéajánlónkban elkerüljük a nagy bölényeket, hogy az apróbb, de annál ízletesebb vadakra is jusson elég figyelem.

Szombat

A hétvégét érdemes jól kezdeni, hogy végig kitartson a lendület, ezért korán kelünk, hogy 9:25-kor már a Spektrumra kapcsolhassunk, és megtekintsük a Görény – az álarcos bandita című természetfilmet. A görény remekül alkalmazkodott a városi körülményekhez, ezt igazolhatják azok az autótulajdonosok, akiknek kocsijában rágta már szét az elektromos vezetékeket. Filmünkben is életrevalóságukról lesz szó, konkrétan arról, hogy az I. világháborúra szinte kipusztult görény hogy volt képes ismét elterjedni egész Angliában.

Leszáll az este, és visszatérünk a Spektrumra, ahol az Egy elsüllyedt világ – a Temze hajóroncsai két, 2008 nyarán felfedezett és kiemelt néhai hajót mutat be, és rekonstruálja azt a kort, amikor anno elsüllyedtek. 20:45-től kezdődik a folyami roncsderbi.

Ígéretes világú krimik nem teremnek minden bokorban, ezért becsüljük meg a Messze fuss, soká maradj! című francia misztikus filmet, mely azért is kiemelt figyelmet érdemel, mert a szép és igéző Marie Gillain játssza benne a női főszerepet. A végítélet jeleivel indul a történet, ami lassan krimibe fordul, a franciák persze túl eminens tanulók, le akarják nyomni Hollywoodot – ez nem sikerül már egy ideje, de némi borzongós atmoszféráért nem árt belekukkantani ebbe a filmbe. Az m2 23:25-től vetíti a filmet.

De nemcsak a franciáknak van bajuk Amerikával, a nagy botrányt kavart török akciófilm, a Farkasok völgye: Irak is furcsa világot fest fel, melyben a fehérkalapos cowboy a rossz oldalon áll. A vulgár-hollywoodi eszközökkel elmesélt történet valós eseményen alapul, 2003-ban az amerikaiak letartóztattak 11 török katonát Észak-Irakban. Na most itt, ugye, kurdok élnek, akik a törökök szerint kb. nem is létező népcsoport, szóval valami rosszban sántikáltak azok ott 11-en. De a film nem erről szól, hanem az Észak-Irakba visszatérő diadalmaskodó török titkosügynökökről, akik kikelnek az emberi jogok lábbal tiprása ellen, bár ez ügyben elég szelektív a török titkosügynökök memóriája. Az Amerika-ellenes hollywoodi akciófilmet 23:55-kor merte csak műsorára tűzni a TV2, a Wikileaks pedig már dekódolja az amerikai nagykövetség puhatolózó iratait.

És akkor valami kőkemény éjjelre, nem, nem Szandika változik vissza királyfivá a ValóVilágban, nem is Nagy Feró hangszereli újra a Gyere, kislány, gyere című progresszív dalát, hanem az m2 adja le a Drogfutár című dokumentumfilmet, mely egy Dél-Amerikában raboskodó magyar drogfutár viszontagságait mutatja be. Márpedig Ecuadorban tizenkét év börtön viszontagság a javából, igazi görénység az élettől. Az m2 1:15-re száműzte a filmet, de ne hagyják magukat, ennyi limonádé után muszáj valami komoly dologgal foglalkozni.

Vasárnap

Ma jó ebédhez szól a kizsákmányolás, 13:15-től a Spektrumon belépést nyerhetünk a Luxuscikkek poklába. A nyugati világ gazdagjai által felkapott, hordott, levetett árucikkekhez több könny, szenvedés tapad, mint a Don-kanyarhoz. Miután megnéztük ezt a filmet, tán máshogy nézünk kínai, indiai, indonéz, vietnami gyártámányú holminkra, és titokban még egy bocsánat is elhagyja a szánkat.

Ezt nevezem gyorsaságnak, még szinte ki sem hűltek a 40 fokos meleg után, máris elkészült róluk a dokumentumfilm. A harminchárom chilei bányászról van szó, akik idén augusztusban két hónapra bent rekedtek egy bányában, de végül páratlan mentőakcióval sikerült kihúzni őket. Történetükről állítólag Brad Pitt forgat filmet, úgyhogy a felszínen az első üdvözlőjük minden bizonnyal Angelina Jolie lesz. 20:00-tól a Discovery Channelen Chile 2010 – Két hónap a pokolban.

Ugyanolyan zegzugos, dohos, állott levegőjű és reménytelen, de a föld felett van – Scorsese 1973-as klasszikusa New York Kisitáliájában játszódik, a málnaszőrt pedig két príma primissima gazfickó kavarja, Harvey Keitel és Robert deNiro, de David Carradine is feltűnik a színen. A végére nem tudjuk, mi jobb, két hónap bánya, vagy egy New York-i banda. 21:00-tól a Filmmúzeum szervírozza a fogást, az Aljas utcákat.

Maradunk New Yorkban, és a maffia is felbukkan megint. Sőt, újabb sztárerősítés érkezik Sean Penn, Ed Harris, Gary Oldman, Robin Wrigth Penn és John Torturro személyében, atyaég. Terry Noonan (Sean Penn) rendőr, most pedig beépített emberként kéne beilleszkednie a maffiába, mely persze csak a környékre visszatérő régi öreg havert látja benne – egy ideig. Több színész is Oscar-gyanúsat alakít(ott), 22:15, Viasat3, A pokol konyhája.

Végül egy klasszikus a klasszikusok között – Fritz Lang rendező épp most lenne 120 éves, így evidens, hogy a m2 leadja a Metropolist. Korai sci-fi, amely megváltoztatott sok mindent a filmen belül és azon kívül is. A történet egyszerű, s örökké működik – aki tehát megnézne egy máig meg nem álló örökmozgót, 23:00-kor kell, hogy leüljön a tévé elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik