Kultúra

A tévében: ecce homo

Átvert bölények szakadéka, egy világhírű inas, megosztott, átváltott személyiségek és megtorlás – kis anatómia a tévéműsorok kapcsán.

A délutánt és a pénteket Kanadában kezdjük, az emberiség egyik korai szakaszának kései megjelenését mutatja be A világörökség kincsei című sorozat epizódja. Álcázás, megtévesztés – az indiánok vad meredélyek felé terelték a bölényeket, akik lezuhantak a mélybe. A Head-Smashed-In, azaz Az elpusztult bölények szakadéka csodás természeti látványosság, a világ egyik legszebb egykori vágóhídja – 15.20-kor a Duna TV-n.

Munkácsy Mihály segédjeként, bedolgozójaként kezdte pályáját a fiatal Rippl-Rónai József, aki végül túlszárnyalta a mesterét. A mester inasának pályáját mutatja be ez a dokumentumfilm, a Munkácsy inasa rengeteg képpel 18:55-től az m2-n – s hogy milyen jelentősége is lehet egy festőnek? Túl a szokásos szövegen kultúráról, hagyományról, nemzeti büszkeségről – az emlékezet, a jellem, az identitás részévé tud válni. A kultúra védőréteg az ösztönvezérelt emberen.

Ahogy a 75 éves Woody Allen személyiségének is része Manhattan és New York. A neurotikusok Mesterének klasszikusát 21:00-kor a Filmmúzeum adja le, a fekete-fehér filmhez a New York-i Filharmonikusok külön feljátszották Gershwin Kék rapszódiáját. Csodaszép film a Manhattan a zárásban olyan melankóliával, ami ritkán önti el a filmvásznat.

Amíg Woody Allennek egy személyiség is elég feladatot adott, Jim Carrey egyszerre kettővel birkózik meg az Én és én meg az Irén című filmben, amikor a jó és a rossz ávós felállásból mindkettőt ő alakítja személyiségzavarból kifolyólag. A két rendőr szíve ráadásul a Renée Zellweger által alakított Irénért ég, akit viszont a maffia üldöz – nem baj, majd a rendőr lovagok megvédik, van belőle kettő… Szórakoztató skizofrénia 21:20-tól a Coolon.

Na, akkor csavarjunk egyet a dolgon, ha már jutalomjáték, akkor legyen kettős – jó, nem a világ legjobb filmje, és nem is a világ legjobb színészei, de ha valamelyik csatorna vetíti, megpróbálom megnézni az Ál/arc című filmet Nicolas Cage-dzsel és John Travoltával. A gonosz arcára ráoperálják a jó arcát és vicaverza, inklúzíve szerelem, család, hollywodi alapértékek, stb. Ha versenynek fogjuk fel a dolgot, szerintem Cage úgy veri Travoltát, mint Bódi Guszti a taktust. Maguk szerint? 21:30, Viasat3.

Végül – afféle fricskaként -, ha mindent eltávolítunk, mindent lekaparunk, minden megkettőzött skizofrén személyiséget arcátültetéssel és neurózissal, mi marad? A hatalom. A nyers, puszta erő, amelynek legemberibb megnyilvánulása a bosszú, amikor nem pusztán az éhezés miatt örvendünk a szakadékba zuhanó bölény bőgésének – a magyar történelemben tán a Dózsa-kivégzéshez lehet mérni az 1956. december 8-án Salgótarjánban eldördülő sortüzeket, amikor a két letartóztatott munkástanács-vezető mellett tüntetésre összegyűlő tömeget a környező házak tetejéről (emlékszünk még a meredélyre?) percekig lőtte a karhatalom. Az m2 23:40-kor az 1956 – A salgótarjáni sortűz című dokumentumfilmmel emlékszik meg a tragikus eseményre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik