Kultúra

Technikai malőrök a Pókember első Broadway-előadásán

Telt házzal, de kisebb technikai malőrökkel mutatták be a hét végén New Yorkban a Broadway eddigi legdrágább műsorát.

A nagy sikerű film nyomán Julie Taymor rendezte meg a 65 millió dolláros, Spider-Man: Turn Off the Dark című produkciót. Az előadás zenéjét a U2-ból ismert Bono és a The Edge szerezte.

A darab iránt akkora volt az érdeklődés, hogy az első, még premier előtti előadásra a közel kétezer férőhelyes színház teljesen megtelt, és ennek az egy estének a bevétele elérte a 200 ezer dollárt.

A bemutató előtt a rendezőnő is elismerte, hogy be van gyulladva, de mint fogalmazott, “ha az ember nem fél, az azt jelenti, hogy nem élt a lehetőséggel”.

A csúcseffektusokkal telepakolt, háromórásra nyúlt előadás során ötször mondott csődöt a technika: egy esetben a Pókembert alakító Reeve Carney percekig függött a meglepett, de remekül mulató közönség feje fölött, és kollégái kétségbeesetten próbálták meg visszarángatni a színpadra a lábánál fogva.

A képregényfilm színpadra állításának ötlete Taymor (a Frida című film rendezője) fejéből pattant ki, és nyolc évig tartott, amíg sikerült megvalósítani. A produkciót főleg a mindeddig példátlan és nagyon bonyolult, közel kéttucatnyi repülési jelenet drágította meg.

A rendező és a zeneszerzők már az előadás előtt világossá tették, hogy kezdetben nem megy majd minden olajozottan, számítanak kisebb technikai bakikra.

A hibák kiküszöbölésére még bőven van idő: a hivatalos bemutatóra csak január 11-én kerül sor.

A színházi előadás előzetese:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik