Kultúra

Újra életre kelhet a Metro Goldwyn Mayer

Carl Icahn milliárdos befektetővel remél üzletet kötni a filmgyár újjáélesztésére a híres Metro Goldwyn Mayer (MGM) filmstúdió, amely bírósági úton hivatalosan is csődvédelmet kért.

Az MGM egy New York-i bíróságon kérte a csődvédelmet szerdán, egyben jóváhagyást remél egy olyan mentőcsomaghoz, amelyre hitelezői is rábólintottak – azután, hogy korábban elutasították a Lionsgate és fő részvényese, Icahn ajánlatát.

A korábbi és a szerdai ajánlat között a Spyglass filmes és televíziós produkciós vállalatot érintő kérdésekben vannak eltérések. A Spyglass készítette Clint Eastwood nemrég vetített Invictus című flmjét, csakúgy mint az Angelina Jolie és Johnny Depp főszereplésével készült The Tourist című krimit.

Az MGM szóvivője szerint Icahn kisegíti a csődbe jutott filmstúdiót, a megállapodásnak azonban nem lesz tárgya a Spyglass jelenlegi katalógusa, csak a jövőben készülő alkotások szerepelnek benne. Az egyelőre nem ismert, hogy a Spyglass milyen részesedéssel rendelkezik majd az újjáalakuló MGM-ben, korábbi hírek szerint a részvények öt százaléka lett volna a produkciós cég birtokában.

Az MGM reményét fejezte ki, hogy a módosított tervet a bíróság is jóváhagyja, méghozzá 30 napon belül.

A híres oroszlános logóval fémjelzett gyár olyan klasszikusokat adott a mozilátogatóknak, mint a Bond-széria, a Rózsaszín párduc és a Rocky-sorozat. Korábban az Óz, a nagy varázsló és az Ének az esőben is náluk készült.

A csődbe jutott stúdió iránt többen érdeklődtek, köztük az amerikai Liberty Media, Rupert Murdoch ausztrál médiacézár csoportja és az indiai Reliance Entertainment is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik